2011. március 21., 08:202011. március 21., 08:20
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Călin Platont, Kolozs megye volt prefektusát a kolozsvári törvényszék pénteken. Az ítélet – mely szerint a politikus egy év és tizenegy hónapot kapott – nem jogerős, tíz napon belül megfellebbezhető. Platon, mint ismert, tavaly augusztusban egy kolozsvári közúti baleset során gépkocsijával elütött három hónapos csecsemőjével egy édesanyát a gyalogátkelőn. A csecsemő két nap múlva halt bele sérüléseibe.
A törvényszék közleménye szerint az ítéletet emberölés miatt szabták ki rá. A súlyos testi sértés ügyében a vádlott korábban kiegyezett a sértett féllel: igazságügyi források szerint a volt prefektus 150 ezer eurót fizetett a családnak, ugyanakkor az anyának okozott sérülések miatt további 15 ezer eurót adott. Tiberiu Ban, a vádlott ügyvédje korábban úgy nyilatkozott a sajtónak, Călin Platon elismerte bűnösségét, és az új jogszabályok szerint pedig így a büntetése harmadára csökkenthető.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
szóljon hozzá!