
Fotó: A szerző felvétele
2007. május 22., 00:002007. május 22., 00:00
Novembertől építenek
Ilie Bolojan kormányfőtitkár, egykori Bihar megyei prefektus nemrég bejelentette, a nagyváradi sürgősségi kórházat az Aradi út 2. szám alatt építik fel, olyan telken, amely az állam tulajdonából a Bihar Megyei Tanácséba kerül át. A kórház építéséről tavaly döntöttek; akkor még több megyét kiszolgáló intézményt tervezett Nagyváradra az egészségügyi minisztérium.
A kórházépítésre vonatkozó kormányhatározat értelmében azonban Nagyváradon nem épül regionális kórház. A több megyét ellátó intézményt Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron, Craiován, Konstancán, Iaºi-ban építik fel, kettőt pedig Bukarestben létesítenek. Az országban 20 megyei sürgősségi kórházat is létesítenek, ezek egyike a tervek szerint a Sebes-Körös partján épül majd fel. Emellett 28 új, helyi jelentőségű sürgősségi kórházat építenek, és további 15-öt újítanak fel. Eugen Nicolãescu egészségügyi miniszter bejelentette, május végére elkészülnek a nagyváradi építkezés megkezdéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányok. A munkálatok megkezdéséhez szükséges engedélyek beszerzése júniusra várható, a tervezésre és az építkezésre valószínűleg júliusban írják ki a versenytárgyalást. A miniszter reményei szerint az építkezés novemberben kezdődik el; az előzetes számítások szerint egy-egy kórház létesítése 3,5–4 milliárd euróba kerül majd.
Gazdátlan falak
Élesden 1992-ben szintén a kormány kórházépítési programja keretében fogtak hozzá az új kórház munkálataihoz. A kéthektáros területen hatalmas, korszerűnek tervezett intézmény építését kezdték el, amelyben járóbeteg-rendelő is helyet kapott volna. A munkálatok két évig rendben folytak, ez idő alatt többemeletnyi magas falakat emeltek, valamint elkészültek a melléképületek, a kazánház. A 40 százalékban elkészült ingatlan munkálatait azonban 1994-ben pénzhiány miatt abbahagyták, az épületet 2001-ig a helyi önkormányzat őriztette, majd pár évig senki sem vigyázott az épületre. Évtizedes harc eredményeként 2005-ben az egészségügyi minisztérium tulajdonából az épület átkerült a helyi önkormányzatéba. Az épület befejezéséhez sikertelenül próbáltak pályázati úton pénzt szerezni, majd áruba bocsátották. Létai Zoltán, Élesd alpolgármestere lapunknak elmondta, abban bíztak, hogy akad olyan hazai vagy külföldi befektető, aki magánklinikává, lakásokká vagy akár szállodává alakítaná át a kórháznak szánt épületet. „Nagy volt a meglepetésünk, amikor kiderült: nemhogy vásárló, de még érdeklődő sem akadt a beton- és téglafalakra” – közölte Létai. Időközben a megyei önkormányzat segítségével elkezdték a régi kórház épületének felújítását, amellyel napjainkra el is készültek. A polgármester elmondta, megpróbálnak pénzt szerezni ahhoz, hogy szociális lakásokat alakítsanak ki a félkész épületben. A városban ugyanis mintegy húsz éve nem épültek önkormányzati lakások, így a városvezetés sem a rászorulóknak, sem a fiataloknak nem tud lakást biztosítani.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.