
Fotó: Sándor Csilla
Felavatták csütörtökön Csíkszentgyörgyön, a községháza előtti téren a település szülöttjének, Gál Sándor honvédtábornoknak a mellszobrát, amelyet a csíkszeredai Sárpátki Zoltán szobrászművész alkotott egy 1849-ben készült fénykép alapján.
2016. július 22., 09:572016. július 22., 09:57
György József, a község polgármestere ünnepi beszédében rámutatott: azért esett a választás erre a portréra, mivel a szigorú tekintet, a széles váll erős jellemre utal, és napjainkban is ehhez hasonló emberekre van szükség, „olyanokra, akik ha kell, oda tudnak csapni”. „Mi is minden nap a magunk háborúját vívjuk meg, bár nem karddal, fegyverekkel, hanem helytállással. Gál Sándor kemény helytállással vezette csapatait, és erre van szükség napjainkban is a jövő építése céljából” – hangsúlyozta az elöljáró.
A honvédtábornok életét és munkásságát Székedi Ferenc újságíró idézte fel, mint rámutatott: Gál Sándor senki előtt meg nem hunyászkodó forradalmár volt, Kossuth Lajos feltétel nélküli híve. 1817-ben látta meg a napvilágot, és 1866-ban halt meg Olaszországban, sírhelye mindmáig ismeretlen. „Nem csupán halálát fedi homály, hanem részben életét is. Hol ezredesnek nevezik, hol tábornoknak” – emelte ki Székedi.
A szoboravatáson Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke úgy fogalmazott: minden közösség annyit ér, amennyi figyelmet egymásra fordítanak az együtt élő közösség tagjai. Korodi Attila RMDSZ-es csíkszéki parlamenti képviselő a honvédtábornok közösségért hozott áldozatát méltatta. „A közösségi létben akkor van erő, ha azt az erre megbízott emberek napról napra előreviszik, és a közösségi létet és érdekeket együtt tudják értelmezni” – fogalmazott a honatya. Az ünnepségen a helyi Gál Sándor Általános Iskola diákjai rövid előadást tartottak, majd leleplezték és felszentelték a szobrot.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!