Hirdetés

Felavatták a felújított Szacsvay-szobrot Váradon

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Nagyváradon ünnepélyes keretek között felavatták pénteken Szacsvay Imrének, az 1849-es magyar függetlenségi nyilatkozat megszövegezéséért és aláírásáért kivégzett országgyűlési jegyzőnek a felújított szobrát.

MTI

2016. március 12., 00:082016. március 12., 00:08

Az 1907-ben közadakozásból állított szobrot, Margó Ede alkotását az RMDSZ Bihar megyei szervezetének kezdeményezésére szintén közadakozásból újították fel – írja az MTI. A mintegy 80 ezer lejes költséghez a magyar köztársasági elnöki hivatal is hozzájárult, az összeg nagyobb részét azonban mintegy 600 nagyváradi támogató adta össze.

Az avatóünnepségen mondott beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a Szacsvay Imre által megtestesített „alázat, kötelességtudat, a közösség felemelkedésért való magabiztos feladatteljesítés nem vált ódivatúvá\". „A csodálatra méltó értékmentésre ma is csak a bátrak képesek. A közösség azzal tudja a hősiességet mutatni, hogy szolidaritást tanúsít, és a legnehezebb pillanatokban is az összefogás mellett dönt a széthúzás helyett\" – fogalmazott az elnök. Hozzátette: a 21. század kihívásai mind megválaszolhatóak, „ha tudjuk, hogy a nemzethez, a hazához hűnek lenni nem bűn, hogy nyelvet, kultúrát megőrizni kötelessége minden magyar embernek”.

Gróh János Gáspár, a köztársasági elnöki hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerint nem volt bűn az a tollvonás, amellyel Szacsvay aláírta a függetlenségi nyilatkozatot, és benne a Habsburg-ház trónfosztását. A nemzet szenvedélyes szabadságvágyát fejezte ugyanis ki.
„Szacsvay Imre azt vallotta: e népért éltem, és e hazában akarok meghalni. Ezt az üzenetet kell élővé tenni nekünk minden nap. Ha ő meghalt, mi éljünk a hazáért!\" – fogalmazott az elnöki hivatal igazgatója.

A nagyváradi magyarság hagyományosan az Országgyűlés jegyzőjének egész alakos szobránál gyülekezik március 15-én, a nemzeti ünnepen. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy hamarosan közpénzből újítják fel a szobor környezetét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
Hirdetés