
2012. január 05., 16:282012. január 05., 16:28
Az Erdélyi Magyar Néppárt egyelőre nem erőlteti a tárgyalást az RMDSZ-szel az év végi parlamenti és helyhatósági választásokon történő együttműködés érdekében, de bármikor készen áll ennek elindítására – nyilatkozta csütörtökön a Krónikának Toró T. Tibor, az alakulat megbízott elnöke. A politikus Kolozsváron sajtótájékoztató keretében adta át az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnökségét Sándor Krisztinának, akit a szervezet tavaly decemberi tisztújító közgyűlésén választottak meg a posztra. A két politikus egyaránt fontosnak nevezte a két alakulat közötti stratégiai partnerség folytatását.
Az EMNP kiépítése kapcsán elhangzott, folytatódik a tavaly ősszel bejegyzett párt helyi szervezeteinek megalakulása, februárban pedig létrejönnek a megyei szervezetek is. Az elnökség friss döntése értelmében a néppárt február 25-én, Csíkszeredában tartja alakuló kongresszusát, amelyen elfogadják a szervezeti és működési szabályzatot, a bővített programot, és rögzítik a választási prioritásokat is. Toró T. Tibor közölte, a néppárt addig is készül az időközi választásokra – tavaly hat képviselői/szenátori mandátum maradt betöltetlen, ebből egy a Székelyföldön, egy a Partiumban –, és az már biztos, hogy a Hargita megyei szenátori választókerületben önálló jelöltet állítanak; a konkrét személyről még nem született döntés.
„Az etnikai arányoknak köszönhetően Csíkban nincs veszélyben a magyar képviselet, sőt a verseny teljesítményre és munkára serkent” – jelentette ki Toró. Hozzátette: noha rendkívül zavaros az idevágó jogszabályi háttér, az EMNP jogértelmezése szerint parlamenten kívüli pártok is indíthatnak önálló jelöltet az előre hozott megmérettetésen. „Semmiképp sem szeretnénk a megfonnyadt tulipán jele alatt indítani a jelöltünket” – szögezte le a megbízott elnök, bírálva az RMDSZ-t, hogy Bihar megyében elutasította együttműködési szándékát. A bihari választókerületben különben az alakulat pártpolitikától független, korrupciós vádaktól mentes, a helyi közösségbe kellőképpen beágyazott, kreatív jelölt állítását szorgalmazza.
Az EMNT leköszönő ügyvezető elnöke eredményesnek nevezte a szervezet tavalyi tevékenységét, külön kiemelte a magyar állampolgárság megszerzésében támogatást nyújtó, harminc irodából álló demokráciaközpont-hálózat munkáját, amelynek segítségével 143 ezer személy kapott tájékoztatást, és 74 ezer személynek állították össze az iratcsomóját. Utódja, Sándor Krisztina, elmondta, folytatják a társadalomszervező munkát, arra törekednek, hogy a már létező rendezvények (például a Kolozsvári vagy Brassói Magyar Napok) közös szervezése mellett a civil szervezetek munkáját is összehangolják, emellett az EMNT jelenléte 2012-ben is meghatározó lesz a bálványosi nyári szabadegyetemen.
“A néppárt és a nemzeti tanács egymást erősítve kíván előrehaladni, a szakmai hátteret a Bálványos Intézet keretében működő szakbizottságok fogják biztosítani” – mutatott rá az új ügyvezető elnök, hozzátéve, az EMNT idén létrehozza a Közszolgálati Szabadegyetemet is, amely a jelöltek, a közéletben aktív, közszolgálatot vállaló szereplők számára nyújt majd szakmai képzést. A sajtótájékoztatón Toró T. Tibor üdvözölte az új magyar alkotmány hatályba lépését, amely értékelése szerint új korszakot nyit a magyar nemzet történetében.
„Büszkék vagyunk rá, hogy javaslataink egy része szövegszerűen is helyet kapott az alaptörvényben, amely aktív nemzetpolitikára sarkall, és nem csak a tízmilliós Magyarország, hanem az egész magyar nemzet alkotmánya” – jelentette ki a politikus, szolidaritását fejezve ki az Orbán-kormány mellett, egyúttal pedig értetlenségének adott hangot a „nemzetpolitikát tíz éven át “lebutító” Magyar Szocialista Párt tiltakozó akciói kapcsán.
| A határ menti együttműködést nevezte meg egyik fő célkitűzéseként az EMNT partiumi régióelnöke, Nagy József Barna nagyváradi sajtótájékoztatóján. Elmondta: előkészületben vannak Hu–Ro-pályázatok is, mindemellett a magyarországi mintát szeretné itthon meghonosítani, ami a magyarul beszélő roma közösség integrációját célozza, az új magyar alkotmányában ugyanis a kisebbségek, így a cigány is államalkotó tényezőként jelenik meg. Nagy tervei szerint Váradon a Bethlen Gábor Alap támogatásával már idén sor kerülhetne a városalapító Szent László neve napja köré épülő kulturális eseménysorozatra, de tervben van egy, a partiumi régió jellegzetes ételeit és italait a határ mindkét oldalán népszerűsítő rendezvényre. |
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.