Hirdetés

Fatolvajt fogtak a szentegyházi gazdák

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Erdőtulajdonosok fogtak el, illetve vertek meg fatolvajokat szerda este a Hargita megyei Szentegyházán: az elkövetőknek ugyan sikerült elmenekülniük, de az eltulajdonított fát hátrahagyták.

Jánosi András

2016. szeptember 09., 10:242016. szeptember 09., 10:24

A gazdák egy csoportját este 8 óra körül telefonon értesítették, hogy lopják a fájukat, ezt követően rövid időn belül mintegy húsz erdőtulajdonos ment autóval a helyszínre. A károsultak időben érkeztek: az erdő szélén sikerült elállniuk a szekérrel és traktorral érkező tolvajok útját. A traktor vezetőjének sikerült a járművel együtt elmenekülnie, az utánfutót azonban otthagyta, a szekéren utazók pedig elszaladtak, a lovakat és a rakományt pedig szintén a helyszínen hagyták. Az erdőtulajdonosok viszont elkapták a tettesek őrszemeként tevékenykedő, motorral közlekedő férfit, akit átadtak a rendőrségnek. Szemtanúk szerint többen verekedni kezdtek a traktor vezetőjével, mielőtt az elillant volna.

A történtek résztvevői – akik nem kívánják nyilvánosságra hozni nevüket – azt állítják: jól ismerik a tolvajokat, akik rendszeresen fát tulajdonítanak el. A bandának állítólag hat-nyolc tagja van, eddig azonban soha nem sikerült rajtuk ütni, mivel rendkívül szervezetten, körültekintően tevékenykednek, a motoros őrszemek például azonnal jelzik, ha veszélyessé válik a helyzet. Ráadásul a bosszútól sem riadnak vissza, a helybéliek szerint többször gyújtottak fel házakat és melléképületeket. Egyesek többször kerültek börtönbe is, a gazdák szerint azért menekültek fejvesztve, mert nem akarnak visszamenni a rácsok mögé.

Szerda este valamivel 9 óra után a rendőrséget is értesítették a 112-es sürgősségi segélyhívó számon. Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elismeréssel nyilatkozott a közösségről, amelynek tagjai elmondása szerint mindenben együttműködtek velük. Mint rámutatott: a helybéliek egyrészt megakadályozták, hogy a lopott fának nyoma vesszen, ugyanakkor segítettek a tettesek azonosításában is. A hatóságok lefoglalták a mintegy 15 köbméternyi kivágott szálfát, a járműveket és a lovakat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés