Hirdetés

Érvénytelen a csíkszeredai autonómiapárti határozat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a csíkszeredai önkormányzat autonómiapárti határozatát – írja a Mediafax hírügynökség.

Gyergyai Csaba

2015. július 02., 17:562015. július 02., 17:56

2015. július 02., 18:042015. július 02., 18:04

Az ítélet indoklása szerint a csíkszeredai tanács túllépte a hatáskörét azáltal, hogy egy olyan közigazgatási régió létrehozásáról fogadott el határozatot, amely 153 település lakosságát érinti, melyből 68 található Hargita megyében.

A táblabíróság ugyanakkor közölte: figyelembe vették az Európai Bizottság két korábbi döntését is, amely elutasította az SZNT által benyújtott polgári kezdeményezést – amely megoldást javasolt az európai őshonos közösségek problémájának rendezésére –, illetve az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által benyújtott, a kisebbségek védelmének európai uniós szintű kezelésére javaslatokat megfogalmazó, Minority SafePack című indítványt is.

A megyeszékhely tanácsa tavaly júniusban fogadta el azt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt határozatot, amely kimondja, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akar tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.

A határozatot Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa támadta meg 2014 júliusában a megyei törvényszék közigazgatási részlegén, amely alapfokon a kormányhivatalnak adott igazat. Ezt követően a csíkszeredai önkormányzat fellebbezett az alapfokú ítélet ellen, ezt utasította el csütörtökön a marosvásárhelyi táblabíróság.

Hargita megyében egyébként eddig 35 önkormányzati képviselőtestület fogadta el a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, valamennyi döntést a prefektus megtámadta a törvényszék közigazgatási részlegén, és a törvényszék harminc esetben fogadta el a prefektus óvását. Öt per még folyamatban van, ezeket az ügyeket a marosvásárhelyi táblabíróság tárgyalja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés