
Egyre élőbb és erősebb a kapocs a határon túli magyarok érdekében tevékenykedők között: nemcsak a kormányzatok, illetve a politikai szervezetek, de a különböző kutatócsoportok és intézmények között is, mondta Szilágyi Péter államtitkár.
2017. augusztus 10., 10:452017. augusztus 10., 10:45
2017. augusztus 10., 10:542017. augusztus 10., 10:54
A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Lakitelek Népfőiskolán zajló Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetemen szerdán kiemelte: a magyar kormányzat célja a Kárpát-medencére, valamint a diaszpórára ható programok további erősítésével megállítani és megfordítani a népességfogyást.
Kitért arra, hogy a nemzetpolitika legfontosabb irányát a 2011-ben elfogadott alaptörvény határozza meg, amelynek szövegét a korábbi Magyarország „felelősséget érez” helyett a „felelősséget visel” formára változtatták a határon túli magyarsággal kapcsolatban, ami mindenkit cselekvésre ösztönöz.
Kiemelt jelentőségűnek nevezte az állampolgársági törvény módosítását is. Az egyszerűsített honosításnak köszönhetően ugyanis már egymillió új magyar állampolgár él a határokon túl.
- jegyezte meg. Szilágyi Péter arról is beszélt, hogy a jogszabályok ugyan számos lehetőséget biztosítanak a magyarságnak Erdélyben és Székelyföldön, a jogalkalmazásban visszalépés tapasztalható. Példaként említette a szimbólumhasználatok korlátozását, a köztéri székely zászlók tiltását vagy a különböző nyelvi jogok használatának akadályozását, ami miatt magyar feliratokat és táblákat távolítottak el.
Szlovákiában tiltott a kettős állampolgárság, és a kevés gyermekre hivatkozva számos magyar iskola bezárását fontolgatják; Kárpátalján mind a nyelvi jogok, mind az oktatás területén szintén visszalépés tapasztalható; Horvátországban és Szlovéniában pedig nem a kormányzati politikával van gond, hanem az ott élő közösségek létszámával - sorolta a problémákat a helyettes államtitkár.
A hétfőn megkezdődött Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetemet a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, valamint a Nemzeti Fórum szervezte. A találkozón bemutatják az értékfeltáró kollégiumok tapasztalatait is.
Az elmúlt három évben tizennyolc értékfeltáró kollégium működését teremtették meg. 2017 tavaszán három új kollégium kezdte meg a munkáját a Kiskunság, Vasvár és Kisvárda térségében. Ősszel továbbiak kezdik meg működésüket. Az eddigi terepmunka során összesen 300 település értékeit tárták fel a Kárpát-medencében.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
szóljon hozzá!