Hirdetés

Erdőőrség megalakításáról döntött a kormány

Erdőőrség megalakításáról hozott sürgősségi rendeletet keddi ülésén a kormány, amely így próbál gátat szabni az évi 8,8 millió köbméter fára becsülhető illegális erdőirtásnak.

Krónika

2015. június 30., 18:542015. június 30., 18:54

2015. június 30., 21:392015. június 30., 21:39

Romániában az évente kivágott 26,7 millió köbméter fa csaknem harmadát termelik ki törvénytelenül, hiszen a legálisan kivágott rönkáru csak 17,9 millió köbmétert tesz ki. Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter szerint ez a környezeti károkon túlmenően mintegy negyedmilliárd eurónyi anyagi veszteséget is jelent az országnak.

A sürgősségi rendelet alapján az új hatóságot az eddigi erdészeti és vadászati felügyelőségek átszervezésével, illetve személyi állományuk kibővítésével hozzák létre: így az eddigi 460 helyett 620 felügyelő fog őrködni afelett, hogy csak a törvényeket tiszteletben tartva lehessen fát kivágni az ország 7,4 millió hektárnyi erdejéből. Így egy-egy felügyelőnek az eddigi 16 ezer helyett 12 ezer hektárnyi erdőre kell vigyáznia – mutatott rá közleményében a környezetvédelmi minisztérium.

A zöld tárcát vezető Graţiela Gavrilescu keddi sajtótájékoztatóján kifejezte reményét, hogy a parlament az őszi ülésszakban elfogadja azt a kormányzati törvényjavaslatot, amelynek értelmében Románia néhány hónapra ideiglenesen betiltaná a faexportot. Az illegális erdőirtások ügye májusban kapott országos figyelmet, amikor a környezetvédők tüntetéseket szerveztek a famaffia ellen és az – államfő által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött – erdészeti kerettörvény elfogadását sürgették.

A megmozdulások hatására május végén a bukaresti parlament változatlan formában fogadta el a múlt szerdán a politikai viták tárgyává vált jogszabályt. Klaus Johannis államelnök június elején jelentette be, hogy az erdőirtásokat is a nemzetbiztonsági kockázatok közé sorolta a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT). Az elnök felszólította a kormányt, hogy dolgozzon ki hatékonyabb jogszabályokat, és hozzon intézkedéseket az illegális favágás megfékezésére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés