Erdélyt preferálja a Szülőföld Alap

Ebben az évben is az RMDSZ által létrehozott intézmények kapták a legnagyobb tételű támogatást a Szülőföld Alap (SzA) kulturális, szociális, egyházügyi és médiakollégiumától.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. augusztus 17., 00:002006. augusztus 17., 00:00

A Magyarországgal szomszédos hét ország magyarságától beérkezett pályázatokat a tavalyihoz képest idén 200 millió forinttal kevesebb összeggel, 600 millió forinttal honorálta a szakkuratórium, amely pályázatok útján tavaly még 400 milliót osztott szét kizárólag Erdélynek. A napokban közzétett kimutatás szerint a legnagyobb, 55 millió forintos tételt az RMDSZ által létrehozott Geszthy Ferenc Társaság kapta; az összeget a Déván tavaly megnyílt Téglás Gábor Iskolacsoport felépítésére és felszerelésére fordítják, amelyre az SzA tavaly már megítélt 90 millió, a magyar állam pedig 110 millió forintot. Szintén az RMDSZ Iskola Alapítványa részesült 37 millió forintos támogatásban fiatal egyetemi oktatók letelepítésére szolgáló kolozsvári ingatlan felépítésére (ugyanerre a célra tavaly 55 millió forintot folyósítottak). További jelentős összeget, 23,5 millió forintot kapott a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet a Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatával közösen megvalósítandó felsőoktatási programjaira.
Ezen túlmenően erdélyi viszonylatban – a tavaly alkalmazott módszerhez hasonlóan – a támogatások néhány százezertől egy-két millió forintig történő felaprózódása a jellemző. A Kárpát-medencei sajtószegmens legnagyobb, 19 millió forintos támogatását a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének az ukrajnai magyar média támogatását célzó pályázata nyerte el, míg a Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor tulajdonában lévő két romániai kiadvány, a bukaresti Új Magyar Szó napilap 5,5, a nagyváradi Erdélyi Riport hetilap pedig ötmillió forintban részesült az SzA-tól. Idén márciusban született határozatában a SzA tanácsa a következő romániai pályázati prioritásokat fogadta el 2006-ra: a szórványvidéken működő magyar nyelvű oktatási és nevelési intézmények fejlesztési; magyar nyelvű felsőoktatási intézmények feltételeit javító beruházások; a magyar nyelvű média működési; illetve informatikai fejlesztések támogatása. Egyébként az egy évvel ezelőtt létrehozott Szülőföld Alap számára idén már csak 950 millió forintot különített el a magyar kormány a 2005-ös egymilliárd forinthoz képest. A támogatási keret legnagyobb, 45 százalékot kitevő szeletét – 427,5 millió forintot – a Romániából, a fennmaradó összeget a Szlovákiából, Szerbia és Montenegróból, Ukrajnából, Horvátországból, Szlovéniából és Ausztriából érkezett, nyertesnek ítélt pályázatok kapták.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek