Hirdetés

Erdély 2020 – gazdasági tervet mutatott be az RMDSZ

Erdély 2020 címmel mutatta be az RMDSZ gazdaságélénkítő és fejlesztési tervét Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula EP-képviselő, a program koordinátora pénteken, Kolozsváron.

Krónika

2012. január 20., 15:252012. január 20., 15:25

A tervről szólva Kelemen Hunor pénteken kijelentette: azért van szükség a gazdasági tervre, mivel a gazdasági válság alatt az emberek prioritásai teljes egészében megváltoztak: első helyen a munkahelyek, második helyen a bérek, nyugdíjak, állnak, majd a létbiztonság, a gazdasági és szociális biztonság következik.

„Ezért mi elkezdtünk egy olyan munkát, amely 2012 második felére egy nagyon komplex és nagyon konkrét cselekvési tervben teljesedik ki, amelyet az országos programba építünk bele. Ugyanis a Román Kormány elkezdi a konzultációt ebben az évben a 2014-2020 közötti időszak gazdasági stratégiájának a kidolgozására, ezt 2013-ban kell leadni Brüsszelbe, majd ennek a stratégiának a mentén használja fel Románia az európai uniós forrásokat” – fejtette ki az RMDSZ elnöke.

Mint fogalmazott: az Erdély 2020 terv „nem álmokról szól, hanem a konkrét tervekről” szól, arról, hogy „hány kilométer utat kell építeni, arról, hogy milyen intézményeket, milyen vállalkozásokat kell fejleszteni, hogy az agrárpolitikában milyen beruházásokra és stratégiákra van szükség”.

A szövetség ezért konzultációt kezdett szakemberekkel és a helyi közösségekkel Erdély minden olyan megyéjében, ahol RMDSZ-szervezet működik, ahol magyarok élnek” – mondta Kelemen.

„Ahhoz, hogy mi hatékonyan tudjuk lehívni az uniós forrásokat, pontosan kell tudnunk, hogy az erdélyi embereknek mire van szükségük. Az Erdély 2020 tehát egy olyan terv, amely reális szükségletekre ad megvalósítható válaszokat” – tette hozzá.

Kelemen Hunor bejelentette, az Erdély 2020 munkacsoportját Winkler Gyula európai parlamenti képviselő koordinálja. Winkler elmondta, a gazdasági terv célja az, hogy az erdélyi magyarok szülőföldjükön boldogulhassanak és jólétben éljenek.

„Fejlesztési tervről van szó, nem csupán egy stratégiáról, tehát nem csak alapelveket rögzítünk, hanem a következő hónapok konzultációja után egy konkrét, adatokat, számokat és pénzösszegeket tartalmazó tervet tudunk letenni az asztalra” – mondta Winkler Gyula.

Az RMDSZ Gazdasági Tanácsa pénteken tárgyalt az Erdély 2020 fejlesztési terv munkaanyagáról, az év végéig pedig folyamatosan elemzik a konzultáció során beérkező adatokat. A testület egyébként 2011. december 16-án, Sepsiszentgyörgyön döntött egy erdélyi fejlesztési stratégia és terv megalkotásáról 2012 első felében, amely konkrét munkaprogramot tartalmaz.

Az Erdély 2020 fejlesztési terv munkaanyaga elérhető az RMDSZ honlapján.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés