EP-lista Tőkés nélkül

Az RMDSZ zsarolással vádolta az Erdélyi Református Egyházkerület vezetőit. Javarészt az RMDSZ és az erdélyi magyarság egységének megőrzése, a „megosztó kezdeményezések” elítélése jellemezte a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) szombati, marosvásárhelyi együttes ülésén elhangzott beszédeket. A hétvégi ülés legfontosabb napirendi pontja az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának véglegesítése volt, a két testület tagjai 87 igen, két ellenszavazattal és 7 tartózkodással fogadták el az operatív tanács által összeállított névsort, amelynek első négy helyén Nagy Zsolt, Winkler Gyula, Korodi Attila és Sógor Csaba szerepel.

Fall Sándor

Fall Sándor

2007. február 19., 00:002007. február 19., 00:00

A jelöltek névsoránakelfogadása előtt a felszólalók többségeelítélte az Erdélyi ReformátusEgyházkerület elnökségének csütörtöki,az RMDSZ belső parlamentjéhez intézett felhívását,amely arra kéri az SZKT tagjait, találjanak lehetőségeta közös jelöltlista állítására,és az EP-választásokon függetlenkéntinduló Tőkés László királyhágómellékireformátus püspököt tegyék a biztosbefutó második helyre. Az EREK leszögezte: ha azSZKT ennek nem tesz eleget, a független jelölt támogatásárabuzdítja a híveket. Tőkés az SZKT-ülésenelhangzottakra reagálva visszautasította a zsarolásvádját, szerinte a református egyházálláspontja nem tekinthető nyomásgyakorlásnak,az egyházkerület felhívása pedig az erdélyimagyarság érdekei iránti felelősségvállalásbizonyítéka.

Az RMDSZ zsarolással vádoltaaz Erdélyi Református Egyházkerületvezetőit

EP-lista Tőkés nélkül

Markó Béla szövetségielnök a hazai belpolitikai helyzet felvázolásávalalapozta meg beszédének az RMDSZ egységemegőrzésére irányuló üzenetét.„Romániában ma új helyzet, politikai éserkölcsi válság van, minden jelentős államiintézmény lejáratja a másikat ésönmagát, és óhatatlanul felmerül akérdés: ebben a helyzetben hogyan áll helyt azRMDSZ, kihat-e rá is a válság” – mondtaMarkó. A kérdés annál fontosabb, mivel aszövetség az utóbbi időszakban felerősödőmegosztási törekvések célpontja, ezekellensúlyozása pedig csakis egy összefogott éserős magyarság egységes fellépésévellehetséges, hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Aszövetség területi szervezeteitől kapotttájékoztatásra hivatkozva Markó úgyfogalmazott, az RMDSZ háza táján „gondokvannak, de baj nincs”, hiszen egységbontó kísérletekkorábban is voltak, de ezek ellenére az erdélyimagyarság szinte teljes egészében a szövetségettámogatta szavazatával. „Az RMDSZ-nek fel kellismernie, hogy nyitottnak és párbeszédreképesnek kell maradnia, és továbbra is azerdélyi magyarság sokszínűségétkell képviselnie, mivel a politikai egység elveszítéseazt eredményezné, hogy a hazai politikai színteretsújtó válság a magyar közösségreis kiterjed” – figyelmeztetett Markó Béla.

Zsaroló egyház

Az RMDSZ elnöke szerint az ErdélyiReformátus Egyházkerület (EREK) vezetőiállásfoglalásukkal megzsarolták aszövetséget. „Súlyos hiba megszabni azRMDSZ-nek, hogy miként állítsa összejelöltlistáit, és súlyos tévedéspolitikai vitákba belerángatni az egyházat” –szögezte le Markó Béla, aki szerint hasonlóhiba lenne, ha az RMDSZ megpróbálná megszabni,ki legyen egyik vagy másik egyház vezetője. Az egyházfeladata a hívek és a közösség lelkiéletének gondozása, vezetőinek pedig nemkellene közvetlen politikai harcba bocsátkoznia, fejtetteki Markó, és hangsúlyozta: nem az egyházegészét, csupán vezetőit bírálja,mivel egyértelmű, hogy a református egyházonbelül sokan nem helyeslik a vezetők álláspontját.Markó utalt az EREK igazgatótanácsánakegy 2003-as közleményére, amely megtiltja alelkipásztoroknak, hogy politikai tevékenységetfolytassanak.
Eckstein-Kovács PéterKolozs megyei szenátor egyetértett ugyan azzal, hogy aközvetlen politizálás nem egyházi feladat,de ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az EREK vezetőségénekés tizenhat esperesének kérése nyománvalamilyen megoldást kell találni az RMDSZ és aszövetséget bírálók álláspontjánakösszeegyeztetésére. Ellenkező esetben az erdélyimagyarság körében a magyarországihozhasonló helyzet alakulhat ki, amelyet a mélykettészakítottság és a radikálisszembenállás jellemez. Eckstein azt javasolta, hogy azSZKT fogadja el ugyan az EP-jelöltlistát, amelyet ő isjónak tart, de biztosítson lehetőséget – mintfogalmazott: „egy kiskaput” – a szövetségielnöknek, hogy tárgyaljon a listáról, ésmódosíthassák a jelöltek névsorát.Az ülést vezető Frunda György szenátor nembocsátotta szavazásra a javaslatot.
Az Ecksteinéhoz hasonlóálláspontot képviselt Kónya-Hamar Sándorképviselő, aki az 1867-ben a magyar Országgyűlésbenelfogadott kiegyezésre utalva hangsúlyozta akompromisszumkészség fontosságát. Késznekkell lenni a párbeszédre – mondta a képviselő–, mivel jelenleg „ott állunk, ahol a part vagy a pártszakad”, a szakadást pedig tudomásul kell venni, ésmeg kell próbálni orvosolni a kialakult helyzetet.
Az egyházi állásfoglalásmérlegelését sürgette Sógor Csabaszenátor és Toró T. Tibor képviselő is.Sógor azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek sajátérdekében kellene komolyan vennie az EREK vezetőségénekkérését, hiszen az egyház nem apolitikába próbál beleszólni, hanem éppenarra az erkölcsi válságra figyelmeztet, amelyrőlMarkó Béla is beszélt. Toró utalt arra alevélre is, amelyet magyarországi személyiségekintéztek Markóhoz és az RMDSZcsúcsvezetőségéhez, és amelyben kérték,hogy biztosítsanak helyet Tőkés Lászlónakaz EP-jelöltlistán. A Temes megyei képviselő arrafigyelmeztetett, hogy az RMDSZ-vezetésnek nem lesz erkölcsijoga nemzeti egységről beszélni, ha nem veszifigyelembe az egyházi kérést, ha konfrontálódika más véleményűekkel, és végsősoron saját társadalmával.
Borbély Lászlóügyvezető alelnök kamikazeakciónak nevezte, hogyTőkés László független jelöltkéntkíván részt venni az EP-választásokon,mivel ő is tudja, hogy nem képes elegendő szavazatotszerezni, és azt próbálja elérni, hogy azRMDSZ se jusson be az EP-be. Borbély visszautasítottaKónya-Hamar szakadással kapcsolatos véleményét.Szó sincs szakadásról, éppenellenkezőleg: az EP-választásokon az RMDSZ lesz alegjobban felkészült politikai alakulat, mondta Borbély.Hasonlóan vélekedett Verestóy Attila szenátoris, aki szerint az EREK állásfoglalása nem okozszakadást az erdélyi magyar közösségben,az RMDSZ mögött ott van a „nyugodt többség”.A további felszólalók elítéltékaz egyházi álláspontot. LászlóAttila, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke szintén zsarolásnaknevezte az EREK felhívását, Puskás Bálintszenátor pedig azt hangoztatta, hogy ultimátumokkal nemlehet az egységet erősíteni. Egy későbbifelszólalásában Markó Béla amagyar közösségen belüli választásiversenyt két, egymással szemberohanó autóhozhasonlította, amelyek vezetői azt várják, hogya másik kapja el a kormányt az utolsópillanatban. Markó arra figyelmeztetett, hogy ilyen versenybenem szabad belemenni, „egy ilyen autóba nem szabad beülnia családdal a hátunk mögött”. Az SZKT végültúlnyomó többséggel jóváhagytaaz RMDSZ korábban rangsorolt EP-listáját.

Tőkés László: sértő a zsarolás vádja

Tőkés Lászlókirályhágómelléki reformátuspüspök tegnap sértőnek nevezte, hogy MarkóBéla zsarolással vádolta a reformátusegyházat. „A református egyház, de másokis, támogató aláírásokatgyűjtöttek az RMDSZ-nek, és a templomokban is támogattáka szövetséget, most viszont kiátkozzák azegyházat, amikor annak álláspontja nem tetsziknekik” – mondta Tőkés marosvásárhelyisajtótájékoztatóján.
A református püspökszerint sem az egyházi álláspont, sem amagyarországi személyiségek levele nemtekinthető nyomásgyakorlásnak, ezek a megnyilvánulásoka magyar közösség ügye irántifelelősségvállalást tükrözik. „Nagyhiba, hogy az RMDSZ öszszetéveszti a pártérdeketa magyarság érdekeivel, és pártérdekkéntkezeli brüsszeli képviseletünk kérdését”– fogalmazott Tőkés László. A függetlenEP-jelölt szerint Markó Béla tendenciózusanés tévesen értelmezte az EREK igazgatótanácsának2003-as határozatát. Tőkés szerint a határozatazt tiltja, hogy a lelkészek egyidejűleg végezzenekegyházi és politikai képviseleti munkát.A püspök azt is kifejtette: Borbély Lászlótminősíti, hogy „kamikazeakciónak” neveztefüggetlen jelöltként való indulásátaz EP-választásokon. „Romániábanfüggetlen jelölt is indulhat a választásokon.Én élek ezzel a jogommal, és nincs szükségemilyen jellegű kommentárokra” – szögezte le TőkésLászló.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása