
Idén 93 640 diáknak sikerült átmenő jegyet szereznie az érettségin
Fotó: Pál Árpád
Másfél százalékkal nőtt azoknak a tizenkettedikes diákoknak a száma, akik sikeresen vizsgáztak a nyári érettségi vizsgán. Az óvások elbírálását követően az országos átmenési arány 71,4 százalékról 72,9 százalékra emelkedett.
2017. július 10., 19:072017. július 10., 19:07
2017. július 10., 19:082017. július 10., 19:08
A román oktatási minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az országos átlag 4,8 százalékkal jobb, mint a tavalyi első érettségi vizsga eredményei.
A 128 509 jelentkező közül 93 640 diáknak sikerült átmenő jegyet szereznie. A sikeresen vizsgázók közül 88 311 tanuló most fejezte be tanulmányait (79,2 százalékos az átmenési arány), 5 329 tanuló az előző évfolyamokon végzett (31,4 százalékos az átmenési arány).
Az Agerpres hírügynökség emlékeztet, hogy a minisztérium nyári érettségi eredményeinek közzététele után országszerte összesen 42 215 óvást nyújtottak be a tanügyminisztérium adatai szerint. A legtöbben a román nyelv és irodalomból kapott vizsgajeggyel voltak elégedetlenek, ebből a tantárgyból 18 616 óvást nyújtottak be.
A szaktárca által ismertetett adatok szerint az idei nyári érettségire 135 513 diák iratkozott be, és 128 509-en jelentek meg a vizsgán. Az óvások után 34 960 tanulónak nem sikerült az érettségije. Csalás vagy csalásra tett kísérlet miatt 179 érettségizőt zártak ki a vizsgákról, akik nem jelentkezhetnek a következő két érettségi vizsgára.
A legjobb eredményeket a következő megyékben érték el: Bákó - 84,53 százalék, Szeben - 84,39 százalék, Iaşi - 84,10 százalék, Kolozs - 83,65 százalék. A leggyengébben Ilfov (44,31 százalék) és Giurgiu (51,96 százalék) megyében teljesítettek az érettségizők.
Az őszi érettségire augusztus 28-a és szeptember 6-a között kerül sor – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!