
Fotó: Boda L. Gergely
Az egységes fellépés szükségességéről, az autonómiaküzdelem eredményeiről, céljairól beszéltek az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői a két szervezet együttes közgyűlésén szerdán a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
2015. június 03., 19:252015. június 03., 19:25
A szerda koraeste is tartó ülésen Tőkés László, az EMNT elnöke köszöntőbeszédében örömmel nyugtázta, hogy a két nemzeti tanács igyekszik visszatérni a kezdetekhez, a stratégiai partnerséghez, ezért a bő tíz évvel ezelőtti szellemben igyekszik továbbhaladni.
„Az összetartozás nemes alkalma legyen ez a nap, legyen az összefogás napja az autonómiáért. Letettünk a határrevízió álmáról, de területért jogokat követelünk” – jelentette ki Tőkés. Az európai parlamenti képviselő nemcsak Bukarestnek üzent, hanem az RMDSZ-nek is, amikor arról beszélt, hogy a poszttrianoni és posztkommunista idők terhét még mindig viseli a romániai magyarság, ami „leginkább a tájba simuló, konformista, opportunista politikai osztály kinevelésében nyilvánul meg”.
„Ma már nemcsak nyelvi, hanem politikai asszimilációról beszélhetünk – tette hozzá Tőkés László –, hisz a romániai magyar politikai osztály nem Erdélyt képviseli Bukarestben, hanem Bukarest helytartójává vált Erdélyben”. Az EMNT elnöke emlékeztetni kívánt arra is, hogy „mi vagyunk a leghűségesebbek az RMDSZ autonómiaprogramjához, híven őrizzük a kolozsvári nyilatkozat betűjét és szellemét”.
A Székely Nemzeti Tanács élén álló Izsák Balázs arról beszélt, hogy a közös küldöttgyűlésen olyan határozatokat kell elfogadni, amelyek a jövő számára készültek. „Amikor a Székelyföld autonómiájáról beszélünk, akkor a székely székek autonómiájáról beszélünk. A jövőben a nyolc székely szék közigazgatási hatáskört kell kapjon” – fejtette ki az SZNT elnöke.
Izsák fontosnak tartotta, hogy a székelység törekvéseiben a közösség komolyan számíthat a baszk és katalán partnerekre. Ez nem csupán protokolláris kijelentés próbált lenni, derült ki Eva Bidania Ibargutxi, az Európai Szabad Szövetség (EFA) politikai tanácsadója beszédéből, aki kemény szavakkal bírálta az uniós intézményeket és főként Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét.
„Mindez nem szabad elbátortalanítson titeket. Arra kell törekednünk, hogy az önrendelkezés az európai intézmények napirendjén maradjon. Most, jobban, mint valaha, ideje van az önrendelkezésnek és az autonómiának” – hangsúlyozta a baszk vendég. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az Unió szégyene, hogy nem akadályozza meg az őshonos közösségek elnyomását, eltüntetését. „Egy olyan Európát akarunk, ahol értékelnek minket. Az állam hadjáratot indít ellenünk, holott mi békében, tiszteletben szeretnénk élni” – hangoztatta Szilágyi.
Az ülésen az EMNT tagjai a Partium sajátos jogállására tettek javaslatot, majd az SZNT autonómiatervezetének a kiegészítését bocsátották közvitára a székelyföldi küldöttek. „Székelyföldön a magyar nyelv azonos jogállású az állam hivatalos nyelvével. A Székelyföld minden polgára, minden a Székelyföldön tartózkodó személy azonos feltételek mellett használhatja a magán- és közéletben, a közhivatalokban, a Székelyföldön működő hatóságok előtt szóban és írásban mindkét nyelvet” – olvasható többek között a módosító javaslatban.
Ugyanakkor az igazságszolgáltatásra vonatkozó szakaszokkal is kiegészítették az autonómiastatútumot. Ennek értelmében a Székelyföld igazságügyi szerveinek, bíráinak, ügyészeinek, jegyzőinek ismerniük kell az állam nyelve mellett a magyart is.
A Partium kapcsán még mindig kihívás az autonómiáról beszélni – hangoztatták az EMNT partiumi vezetői. „A leendő partiumi önrendelkezést regionális autonómiaként kell meghatározni, szimmetrikus kétnyelvűséggel és a két régióalkotó közösség teljes kulturális autonómiájával. A Partium földrajzi adottságai kiválóak, s támogatják a regionalizmust, emellett megkerülhetetlen a régióbeli identitás megerősítése is” – fogalmazták meg a küldöttgyűlés tagjai.
A magyarság zászlóinak ügye volt az első napirendi pont, amelyről a küldöttek közösen döntöttek. „A székely, valamint a partiumi zászló közösségeink élni akarásának, évezredes erdélyi múltunknak, saját önszervező erőnknek, történelemformáló akaratunknak szimbólumai, melyet földi hatalom el nem ragadhat tőlünk” – olvasható az ülésen elfogadott közös nyilatkozatban. Erre a dokumentum szerint azért volt szükség, mert „a zászlótörvény törvényi alapot nyert, sajnálatos módon a magyarnak mondott érdekképviselet támogatásával.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!