Hirdetés

EMNP–RMDSZ-vita az összefogásról: Borbély továbbra is elutasítja, Toró viszont fenntartja javaslatát

Ha az RMDSZ hosszú távú együttműködésre törekszik, akkor meghallgatja az etnikai arányosság elvének bevezetését célzó javaslatunkat, és nem utasítja el csípőből azt – reagált a Krónikának Toró T. Tibor, az EMNP megbízott elnöke arra, hogy a szövetség elvetette a néppárt kezdeményezését, miszerint a 2012-es parlamenti választásokon a romániai kisebbségi szervezetek számára biztosítsanak előre meghatározott mandátumszámot.

Rostás Szabolcs

2011. november 29., 08:262011. november 29., 08:26

Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke tegnap megismételte lapunknak, hogy az alkotmányjog és a törvényhozás szelleme szempontjából egyaránt életképtelen az EMNP kezdeményezése, és ennek mentén nem lát lehetőséget a választási összefogásra. A politikus úgy véli, a bukaresti kormánykoalícióban most körvonalazódó választási törvénytervezet biztosítaná a magyarság megfelelő parlamenti képviseletét. Borbély szerint igaz, hogy az alkotmány pozitív diszkriminációt alkalmaz a romániai kisebbségek parlamenti jelenlétét illetően, viszont nem egy bizonyos közösség, hanem egy olyan szervezet számára, amely képviseli az illető nemzeti közösséget és egy képviselőt delegál a parlamentbe.

„Ilyen alapon jöhetnének a németek vagy az ukránok – nem beszélve a romákról –, és mondhatnák, osszanak le nekik is bizonyos számú mandátumot lélekszámuk alapján” – jelentette ki a Boc-kormány környezetvédelmi minisztere. Borbély László kérdésesnek nevezte azt is, hogy a közösségnek esetleg elkülönített parlamenti helyeket miként osztanák le egymás között a magyar alakulatok, szerinte ugyanis „nem illik” a Toró T. Tibor által felvázolt felfogásba, hogy az RMDSZ kisebbségi szervezet, míg az EMNP és az MPP párt.

„Az EMNP még nem nőtt fel az általa megcélzott feladathoz, mert javaslatai csak arról szólnak, hogy ők is szeretnének bejutni a parlamentbe. Jó lenne megegyezni velük, hogy jövőre ne veszítsük el a parlamenti helyeinket, de úgy nem lehet, hogy rendszeresen súlyos jelzőkkel illetik az RMDSZ-t, amelyet aztán megkérnek: járja ki a parlamentben javaslatuk elfogadását. Ez tudathasadásos állapot” – vélekedett Borbély, leszögezve: az RMDSZ az arányos választási rendszert támogatja, amelynek révén a szórványvidékek számára is biztosítani lehet a magyarság részarányát a törvényhozásban.

„Az RMDSZ készül az összefogásra, ám ennek a fő kerékkötője szerintem Tőkés László, aki azzal sem ért egyet, hogy Marosvásárhelyen megegyezés-közelbe került az RMDSZ és az EMNP Vass Levente polgármesterjelölt közös támogatásáról” – nyilatkozta Borbély. Eközben Toró T. Tibortól megtudtuk: az EMNP ennek ellenére előterjeszti az RMDSZ-nek az etnikai arányosság elvét célzó javaslatát, mivel reméli, hogy e téren a szövetségben nem Borbély László álláspontja lesz a mérvadó.

A néppárt megbízott elnöke szerint ha a magyar szervezetek előre meghatározott számú helyekért versenyezhetnének, akkor ez a román pártokkal szemben bírna stabilitási tényezővel, mivel kevésbé kerülne elő a kampányban a magyar kártya. Másrészt az erdélyi magyar társadalom irányában lenne fontos üzenet, hogy a közösségnek joga van a pluralizmushoz, ugyanakkor kiiktatná azt a „zsarolási lehetőséget”, hogy a magyarság eleshet a bukaresti törvényhozási jelenléttől.

Az EMNP úgy képzeli el a választási törvény módosítását, hogy a népszámlálási adatok alapján – vajdasági mintára – elkészülne a magyar választói névjegyzék, és az ebben részt venni kívánó szavazók önálló választókerületekben voksolhatnának a jelöltekre. „Sajnos az RMDSZ arra használja ki képviseleti monopóliumát, hogy számára kedvezően alakítsa a választási törvényt. Túl azon, hogy vezetői naponta elmondják: ők támogatják az összefogást, a szövetség más jelét nem mutatja a közeledésnek, pedig valós szándékról akkor beszélhetnénk, ha leülnénk tárgyalni” – állapította meg Toró.

Különben Orbán Viktor miniszterelnök és nemzetpolitikáért felelős helyettese, Semjén Zsolt a Magyar Állandó Értekezlet múlt heti tanácskozása keretében folytatott külön megbeszélésen összefogásra szólította fel az EMNP és az RMDSZ vezetőit a jövő évi romániai választások előtt. Semjén közölte: minden remény megvan arra, hogy Erdélyben a magyar–magyar összefogás megvalósuljon, amit a magyar kormány „lelkesen támogat”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
Hirdetés
Hirdetés