Hirdetés

EMNP–RMDSZ: javult a viszony?

Enyhült a feszült viszony az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ Kolozs megyei szervezete között, így akár egyezség is születhet a 2016-os önkormányzati választások előtt – jelentette ki Soós Sándor, az EMNP megyei elnöke.

Kiss Előd-Gergely

2015. június 30., 19:142015. június 30., 19:14

Soós keddi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy találkozott Csoma Botond nemrég megválasztott megyei RMDSZ-elnökkel, akivel egyetértettek abban, hogy növelni kell a magyar képviselet arányát a helyi önkormányzatokban.

„Régóta ismerem, amikor még az Erdélyi Ifjúsági Keresztény Egyesületben tevékenykedett civilként, habitusa nem áll távol az enyémtől\" – magyarázta Soós Sándor. Mint részletezte, a két párt megyei elnöke korábban nem találkozott, először fordult elő, hogy hivatalosan is egyeztetnek. Soós hozzátette, bár a megállapodásról a pártok országos vezetése dönt, egyelőre igyekeznek minél több adatot gyűjteni, hogy a Kolozs megyei magyarság számára kedvező döntés szülessen.

„Nem meggyőzni vagy legyőzni kell egymást, hanem a magyar ügyek mentén együttműködni\" – szögezte le a politikus. Kérdésünkre, hogy amennyiben országos szinten nem egyeznek meg, megyei szinten köthető-e koalíciós megállapodás, elmondta: ez nem lehetséges, hiszen az országos utasítással szembe menő egyezség esetén mindkettejüket leváltaná a pártja.

Hozzáfűzte, reméli, Csoma Botond irányításával az RMDSZ megyei szervezete jobb irányba fejlődik. Soós Sándor azt is bejelentette, elkezdték a felkészülést az önkormányzati választásokra, így megyei szinten konzultációt indítanak, és a lakosság segítségével állítják össze a programjukat. A néppárt idén gyakornoki programot is indít társadalomtudományokkal foglalkozó egyetemisták számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés