Hirdetés

EMNP: lehetett volna tisztességes az RMDSZ

A kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatos szavazáson tartózkodó RMDSZ-t bírálta csütörtöki, nagyváradi sajtótájékoztatóján az előre hozott választásokat szorgalmazó Zatykó Gyula és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke, illetve Bihar megyei elnöke.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. február 09., 18:312017. február 09., 18:31

2017. február 09., 19:082017. február 09., 19:08

„Az RMDSZ súlytalanná vált a parlamentben, ezért nem értem, miért nem tudott legalább most tisztességes lenni\" – tette fel a kérdést Zatykó, utalva arra, hogy a szociáldemokrata párti (PSD) többségű parlamentben az RMDSZ szavazatai egyik oldalra sem tudják billenteni a mérleg nyelvét sarkalatos kérdések esetében. A néppárti politikus aggasztónak tartja a bírák megfélemlítését. „Egy hónap alatt meggyőződhettünk arról, hogy a pénzszivattyúk beindítását célozták meg. Ezt sürgették, nem érzékelik az ország problémáit. A kormánynak már csak ezért is mennie kell\" – mutatott rá Zatykó Gyula. Kérdésünkre elismerte, hogy garanciát egy másik parlamenti többség sem jelentene, Csomortányi viszont hozzátette: „ennél bárki jobb lenne”.

„A PSD a romániai politikai életben minden olyan rossznak és elítélendőnek a megtestesítője, ami ellen 1989 óta folyamatosan küzdünk, és most nem a nacionalizmus és a magyarellenesség a fő érv, hanem a folyamatos korrupciós botrányok, a gátlástalan harácsolás és az erdélyi értékek semmibe vétele\" – fogalmazott a Bihar megyei pártelnök. Szerinte a szociáldemokraták elmúlt kormányzása instabilitást és káoszt okozott Romániában; az RMDSZ-nek korábban tett koalíciós ígéreteiket nem tartották be; tavaly decemberben pedig „minden idők leghazugabb s leggátlástalanabb\" kampányával ismét nyertek, „hogy tovább folytassák az ország kifosztását”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés