Hirdetés

Emil Boc kormányfő sem támogatja a jászvásári honatyák kezdeményezését

Emil Boc kormányfő sem támogatja a iaşi-i honatyák kezdeményezését, hogy a moldvai várost ismerjék el az 1989-es forradalom bölcsőjeként. A miniszterelnök ezt a kormánykoalíció tegnapi ülésén mondta, jelentette be Ovidiu Ganţ, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának tagja, aki állásfoglalásra szólította fel a miniszterelnököt az ügyben.

Pap Melinda

2011. december 20., 07:152011. december 20., 07:15

 
Tisztelem a ’89-es forradalom hőseit, akik harcoltak a kommunista rezsim ellen, azonban ugyanúgy elvárom, hogy mindenki tisztelje Temesvárt, az új Románia szülőhelyét – jelentette ki Constantin Ostaficiuc Temes megyei tanácselnök a megyei önkormányzat tegnapi díszülésén. Azoktól is elvárja a tiszteletet, akik most különböző kezdeményezésekkel állnak elő, azonban nem tudják, hogy valójában mi is történt 1989 decemberében Temesváron, Lugoson vagy Bukarestben – tette hozzá a politikus a jászvásári honatyák azon kezdeményezésére utalva, hogy a moldvai várost ismerjék el a forradalom bölcsőjeként.

Constantin Ostaficiuc, aki a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei elnöke is, úgy véli, hogy a megyeháza erkélyét, amely a ’89-es temesvári események egyik fontos helyszíne volt, történelmi műemlékké kellene nyilvánítani, eleget téve ezzel a temesvári forradalmárok erre vonatkozó kérésének.
A jászvásári honatyák kezdeményezését a PDL politikusai is elítélik, Sever Voinescu, a kormánypárt alelnöke tegnap úgy nyilatkozott, nem tartja helyénvalónak azt az ötletet, hogy a parlamentben döntsék el, hol tört ki a ’89-es forradalom.

Mint elmondta, a párt állandó bizottságában nem tárgyalták meg a jászvásári javaslatot, de szerinte ha ez a parlament elé kerülne, mindenik honatya saját, forradalomról szerzett ismeretei alapján szavazna. „A lehető legrosszabb dolog, ami történhet, ha átpolitizáljuk ezt a kérdést. Személy szerint nem tartom helyénvalónak azt az ötletet, hogy a parlamentben, a politikai csoportosulások szavazatai révén döntsük el, hol kezdődött a román forradalom” – jelentette ki a PDL-s politikus, hangsúlyozva, hogy a különböző történelmi események körülményeinek a megállapítása nem a politikusok, hanem a történészek dolga.
Emil Boc kormányfő sem támogatja a iaşi-i honatyák kezdeményezését, a miniszterelnök ezt a kormánykoalíció tegnapi ülésén mondta, jelentette be Ovidiu Ganţ, a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciójának tagja, aki állásfoglalásra szólította fel a miniszterelnököt az ügyben.

Mint arról beszámoltunk, hat, Iaşi megyei honatya – két szenátor és négy képviselő – kedden törvényjavaslatot nyújtott be a képviselőházban, melyben kérik, hogy a parlament ismerje el Jászvásárt a ’89-es forradalmat kezdeményező városként, mivel a városba már december 14-ére tüntetést hirdettek, melyet azonban a hatóságok meghiúsítottak.

Dumitru Oprea, a PDL Iaşi megyei elnöke árnyaltabban ismertette a kezdeményezést, a temesvári forradalmárok részéről érkezett kritikákra reagálva kifejtette, hogy a javaslat nem vitatná el a bánsági várostól a mártírváros címet. A politikus „meglepőnek” nevezte a temesváriak reakcióját, hozzátéve, hogy a törvénytervezethez egy módosítást eszközölhetnek, melyben a két város együtt szerepel a ’89-es forradalom kezdeményezőjeként. Cassian Maria Spiridon, a helyi forradalmárszervezet elnöke elmondta, nem ez az első kezdeményezés arra, hogy ismerjék el a városnak a forradalom kirobbanásában tanúsított szerepét. „1989-ben Temesváron spontán felkelés történt, míg Jászvásár esetében tudatos akcióról van szó” – mondta Spiridon, hozzátéve, elismerik a temesvári és a bukaresti felkelők érdemeit, hisz nélkülük „megrohadtunk volna a börtönben”.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés