2011. március 23., 08:092011. március 23., 08:09
Ladányi László-Zsolt prefektus tegnap közölte, a vonatkozó jogszabályok értelmében az ítélet miatt az elöljáró elveszíti a tisztségét, a helyi önkormányzat azonban a kormánymegbízott szerint nem fog előrehozott választást szervezni, a képviselő-testület hamarosan rendkívüli ülés keretében választ új alpolgármestert. Az elöljáró nem fellebbezett, így az alapfokú döntés jogerőre emelkedett.
Száfta Andrást 2009. augusztus 11-én állította meg a tusnádfürdői rendőrség, az alkoholszondázást követően kiderült, az alpolgármester szeszes italt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült volna: a szonda 0,72 mg/l alkoholszintet mutatott ki a leheletéből. A későbbi kórházi vérvizsgálatok azonban 1,29, illetve 1,14 százalékos alkoholszintet igazoltak. Az alpolgármester újabb vizsgálatot kért, ám ez még magasabb, 1,36 és 1,44 százalék közötti eredményt mutatott ki. Az elöljáró a bíróság előtt elismerte, hogy italfogyasztást követően indult útra. Nyilatkozata szerint aznap magyarországi vendégeket fogadott, majd megivott két sört, és később egy tűzeset miatt kellett gépkocsiba ülnie.
Száfta András függetlenként jutott mandátumhoz a tusnádfürdői önkormányzat döntéshozó testületébe. Mivel a megürült tanácsosi mandátumért nem írnak ki új választást, az betöltetlen marad a következő helyhatósági választásokig – nyilatkozta tegnap Albert Tibor, az üdülőváros polgármestere.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!