Hirdetés

Elutasítják az agressziót a kolozsvári magyar színház művészei

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Megszólaltak a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei a társulat múlt heti bemutatóján történt, a Krónika által feltárt incidens kapcsán. Leszögezték: elutasítanak mindennemű agressziót.

Krónika

2017. március 29., 16:032017. március 29., 16:03

2017. március 29., 16:102017. március 29., 16:10

Saját személyes közösségi oldalukon szerdán nyilvánosságra hozott közös nyilatkozatukban a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei leszögezik: egyöntetűen és határozottan kiállnak egymás mellett és egymásért. „Elutasítunk mindennemű agressziót. Nem tekintjük úgy, hogy az agresszió a színházi munka része, vagy, hogy létezik olyan helyzet, ami ennek jogosultságot teremt\" – olvasható az állásfoglalásban.

A magyar társulat tagjai mélységesen aggasztónak tartják a nemrég történteket. Hozzáteszik: úgy érzik, hogy ilyen helyzetben egyetlen ember elfogadhatatlan gesztusa miatt árnyék vetül a munkájukra. „Elvárjuk, hogy a munkánknak otthont adó intézmény tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az ilyesmi ne fordulhasson elő. Messzemenően szolidárisak vagyunk minden egyes színpadra lépő társunkkal, és erőt, bátorságot kívánunk a továbbiakban\" – szerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészeinek nyilatkozatában.

Az állásfoglalást aláírta Laczó Júlia, Orbán Attila, Marosán Csaba, Varga Csilla, Imre Éva, Albert Csilla, Sinkó Ferenc, Laczkó Vass Róbert, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Csutak Réka, Kató Emőke, Kali Andrea, Buzási András, Kézdi Imola, Dimény Áron, Panek Kati, Kántor Melinda, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Bodolai Balázs, Ötvös Kinga, Vindis Andrea, Farkas Lóránd, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Bács Miklós, Balla Szabolcs, Árus Péter és Fogarasi Alpár. Ellátta kézjegyével a nyilatkozatot a szabadúszóként dolgozó, a kolozsvári színház számos előadásában szereplő Hatházi András és Bíró József is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron

Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi

Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi
2025. december 22., hétfő

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával

A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán

Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán
2025. december 22., hétfő

Házalók csaptak be nyugdíjasokat Fehér megyében – Rendőrségi akció vetett véget a csalássorozatnak

Magukat Maros megyei építőmunkásoknak kiadó házalókat vettek őrizetbe a hétvégén az alsógáldi (Galda de Jos) rendőrök, miután a környéken több idős embert is becsaptak. A négy férfit csalás és lopás bűncselekményének elkövetés&

Házalók csaptak be nyugdíjasokat Fehér megyében – Rendőrségi akció vetett véget a csalássorozatnak
2025. december 22., hétfő

Lehetnek vidékek, ahová igazi telet visz az angyal

A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással.

Lehetnek vidékek, ahová igazi telet visz az angyal
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Hazatérő vendégmunkások miatt óriási a forgalom az A1-en, alternatív útvonalakat ajánl a rendőrség

Nehezen halad a forgalom az A1-es autópálya dél-erdélyi szakaszán, a marzsinai (Margina) csomópont térségében, a sztráda 426-os kilométerszelvényénél, mivel megnőtt a Romániába belépő járművek száma a Nagylak–Bukarest irányú sávon.

Hazatérő vendégmunkások miatt óriási a forgalom az A1-en, alternatív útvonalakat ajánl a rendőrség
2025. december 20., szombat

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba

Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba
2025. december 20., szombat

Halálos munkabaleset történt Temes megyében

Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.

Halálos munkabaleset történt Temes megyében
Hirdetés
Hirdetés