
Eltakaríttatta Sepsiszentgyörgyön a Sárkánydombnak kijelölt területről az építőtelepet Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus, aki az építkezési felügyelőséget bízta meg azzal, hogy bontsa le a kerítést, és egyengesse el a terepet.
2016. július 10., 19:062016. július 10., 19:06
2016. július 10., 20:012016. július 10., 20:01
A kormánymegbízott ezt azzal indokolta, hogy a „munkálatok már befejeződtek, a látvány rontotta a városképet, és minket is zavart a lezárt terület”. Korábban éppen Sebastian Cucu volt az, aki megakadályozta a Sárkánydomb megépítését azzal, hogy a védelmi minisztérium és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) engedélyének hiányára hivatkozva felszólította a helyi önkormányzatot a területrendezési terv visszavonására. A hivatal eleget tett ennek, és új tervet készített, amelyre még várják az engedélyt az említett intézményektől. A hercehurca miatt a felújított főtér felső része befejezetlen maradt. A prefektus most ismét felhívta az önkormányzat figyelmét arra, hogy a tér átalakításához minden előírást be kell tartania.
A Sárkánydombot a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma ellenzi vehemensen, mert szerintük eltakarná a helyi románság szimbólumának tartott Mihai Viteazul-szoborcsoportot. Antal Árpád polgármester erre reagálva többször is leszögezte: a városban nincsenek etnikai terek. A Sárkánydomb az elképzelés szerint a történelmi városközpontot határolná el a kommunizmusban épített tömbháznegyedtől. Cucu a már korszerűsített főtér tervét is bíróságon támadta meg, mert kifogásolta, hogy a sétatérré alakított területen nem tud autóval behajtani a prefektúra elé. Az önkormányzat engedékenynek bizonyult, és táblát helyezett ki, amely a kormánymegbízott számára engedélyezi a kocsikázást.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!