2007. február 19., 00:002007. február 19., 00:00
Sulfina Barbu tárcavezető ahétvégén bejelentette: 13,2 millió eurótfolyósítanak a költségekre, a minisztériumversenytárgyaláson választja ki a munkálatokatelvégző vállalatot.
A kifutópálya hosszát1850 méterről 2100-ra növelték 2005-ben, hogy akisebb, 150 személyes repülőgépek mellett a 220személyeseket is fogadhassa a reptér. Ez a beruházás8,5 millió lejbe került, amit részben a reptér,részben pedig a Kolozs Megyei Tanács finanszírozott.
Az újabb fejlesztéseredményeképpen 2400 méteres lesz a kifutópálya,amelyre a munkálatok befejezését követőena legnagyobb befogadóképességű gépek isleszállhatnak majd, súlyuktól függetlenül.A beruházás lehetővé teszi, hogy az AmerikaiEgyesült Államok és Kanada felé isindulhassanak járatok. A várost 20 kilométerenátszelő Szamos medrének hét kilométeresszakaszán zajlanak majd a munkálatok, amelyekidőtartamát két évre becsülik. A repülőtérfejlesztésére a következő négy évben50 millió eurót szándékszik költenia Kolozs Megyei Tanács és a repteret üzemeltetővállalat. A nagy befektetésekre az egyre növekvőutasforgalom miatt is szükség van: évente többmint 200 ezren fordulnak meg a kolozsvári repülőtéren.Az intézmény vezetőségének számításaiszerint a következő három-négy évben azutasforgalom eléri az évi 450-500 ezret. A növekvőigények kiszolgálására új utas- ésáruforgalmi-terminált építenének.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.
Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.
Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.