2011. december 21., 14:502011. december 21., 14:50
A táblabíróság döntése 24 órán belül megfellebbezhető.
Sorin Apostu a szerdai döntés előtt azt mondta a bíráknak: kéri szabadlábra helyezését, mivel nem kívánja befolyásolni a vizsgálat menetét, Mint mondta: a vizsgálat első napjától kezdve együttműködött a korrupcióellenes ügyészekkel, a rendelkezésükre bocsátotta a kért dokumentumokat, ez idő alatt csak a feleségével kommunikált, és nem próbálta vallomásuk megmásítására bírni a tanúkat.
Kolozsvár felfüggesztett polgármestere november 29-én már kérelmezte szabadlábra helyezését, utólag azonban visszavonta ezt, azzal indokolva döntését, hogy a beadványt ügyvédje, Gheorghiţă Mateuţ nyújtotta be, ő pedig nem ért egyet vele. A Korrupcióellenes Hatóság (DNA) november 9-én vette őrizetbe Apostut, aki a vádak szerint többek között Călin Stoiától, a Brantner Vereş köztisztasági vállalat vezetőjétől fogadott el csúszópénzt.
Călin Stoia egyébként szintén rács mögött marad, miután a táblabíróság szerdán elutasította szabadlábra helyezési kérelmét.
Mint ismeretes, Sorin Apostut és Călin Stoiát november elején helyezték előzetes letartóztatásba korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt. Apostut azzal gyanúsítják, hogy az elmúlt években összesen mintegy 94 ezer euro értékben vett el csúszópénzt vállalkozóktól a polgármesteri hivatal által meghirdetett közbeszerzési eljárások kedvező eredménye fejében.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.