Ellenszerek asszimiláció ellen - beszélgetés Veres Valér szociológussal

A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet igazgatója a Krónikának adott interjúban fontosnak nevezte, hogy az emberek legyenek képesek természetesen, pozitívan megélni a magyarsághoz való tartozásukat, ennek technikai megvalósítását tegye lehetővé egy minél szélesebb jogrendszer, ugyanakkor fontos tényező a magyar államnak a külhoni magyarokhoz fűződő viszonyulása is.

– Nyilvánvalóan különbséget kell tenni a romániai magyarságra a kommunizmus idején gyakorolt, majd pedig a rendszerváltás után ható asszimiláció között. Milyen jellegű beolvasztási szándékkal szembesült a közösség 1989 előtt?
– Az asszimiláció két formáját különböztetjük meg: erőltetett és spontán beolvadást; mindkét forma a kisebbségek lélekszámát csökkenti, de alapvetően más hátterük van. A magyar közösség a kommunizmus esetében alapvetően az erőltetett asszimilációt sérelmezi, amely meglehetősen durva, 1989-ig folyamatosan fokozódó eszközökhöz folyamodott. A „leghatékonyabb” és legdurvább eszköz a kisebbségi nyelvű oktatás fokozatos, szisztematikus elsorvasztása volt, egészen odáig elmenően, hogy a kisebbségi, elsősorban magyar gyermekek többsége kénytelen volt román nyelven tanulni, mert a keretszámok csak ezt tették lehetővé, olyan mértékben lecsökkentették a magyar nyelvű osztályok számát. A felsőoktatást teljesen elsorvasztották: ’89-ben már sehol sem lehetett magyar nyelven tanulni, egyedül a magyar nyelv és irodalom tanszéken volt magyartanárképzés, de ott is egy évtizede nem vettek fel új tanárt. Emellett a közszférában, a sajtóban korlátozták a magyar helynevek használatát, ami szintén zavarta az emberek otthonosság- és biztonságérzetét. Márpedig a többség nem akarja állandó harcban leélni az életét, és könnyebben elfogadja, hogy asszimilálódni kell, különben nem lehet normálisan élni. Látszólag azt hihetnénk, attól még nem asszimilálódik valaki, hogy nem írhatja le magyarul Kolozsvár nevét, de ezek kumuláltan, közvetve erős hatást fejtenek ki. Ennek eredményeképpen a kincses városban szembeötlő, hogy jó tízezer, vegyes házasságból származó fiatal alig tud magyarul, holott román szüleik is viszonylag jól beszélik a nyelvet.

– Az elmúlt 21 év során milyen mértékben szűnt meg az asszimilációs gyakorlat az államhatalom részéről?
– A rendszerváltás után megszűntek az erőszakos, államilag irányított asszimilációs módszerek, lehetővé vált nagyjából olyan lélekszámú közoktatást szervezni, amilyenre igény van, megkezdődött a felsőoktatás újjászervezése. Természetesen ezeknek a kisebbségi jogoknak a keretei az asszimiláció fékezését szolgálják, vagyis amikor a politikai-kisebbségi szervezetek ezeket bővíteni akarják, akkor közvetve a beolvadás rejtett eszközeit próbálják visszaszorítani. Rejtett törekvések viszont megmaradtak. Például az is közvetett asszimilációs eszköz volt, amikor a kilencvenes évek elején csak a pedagógiai jellegű szakokon engedélyezték a magyar nyelvű felsőoktatást. Ezzel gyakorlatilag azt sugallták a fiataloknak, hogy a magyar nyelv csak korlátozottan hasznos, csak korlátozottan lehet érvényesülni vele, hiszen nehezen válik valakiből mérnök vagy más műszaki szakember, amihez a magyar nyelv nem hasznos.

– A vegyes házasságok milyen irányba billentik el a mérleg nyelvét román–magyar viszonylatban?
– A normatíva szerint a vegyes házasság akkor nem vezet asszimilációhoz, ha ezen házasságból származó gyermekek átlagosan fele az apa, fele pedig az anya nemzetiségét követi: jelesül a magyar–román vegyes házasságoknál ötven százalékát magyarnak, ötvenet pedig románnak nevelik. E téren azonban a népszámlálás során szerzett adatok nem mindig hitelesek, mert például a nevelésre kevésbé figyelő magyar apa attól még mondhatja, hogy gyermekei magyarok. Ezzel együtt a statisztika meglehetősen siralmas, hiszen az a tapasztalat, hogy a román–magyar vegyes házasságból származó gyerekeknek átlagban 75 százaléka román, 25 százaléka pedig magyar lesz. Mindez nemenként kicsit eltér, picit jobb az arány, ha az apa magyar, de lehet, hogy a valóság éppen fordított. Viszont más módszereink nincsenek ennek ellenőrzésére.

– Mennyiben jelenthet megoldást az iskolahálózat bővítése, az anyanyelvű oktatás fejlesztése az asszimilációnak hatványozottan kitett szórványközösségek esetében?
– A szórvány esetében bizonyos mértékig csökkenthető a beolvadás, de a spontán asszimilációs komponens egy adott szintje már nem. Az alacsony lélekszám miatt ugyanis a párválasztás emberi-biológiai imperatívusza némiképp felülírja ezt a kulturális korlátot, vagyis hogy csak magyar közösségből válasszon házastársat, a vegyes házasságon belül pedig egy erősen román többségű környezetben nagyon jó feltételek mellett is túlnyomóan a románság felé hajlik a gyermekek nemzetiségválasztása. Az iskolarendszernek jelentős szerepe van ennek fékezése terén, hiszen a magyar iskolák megléte olyan környezet, ami segíti a megmaradást. Viszont az olyan korlátokat nem lehet lebontani, mint például hogy nem lehet színes szakképzést kínálni a szórványmagyar diákoknak, ha egy megyében mindössze egy-két osztály telik meg. Ilyen esetekben úgy lehet segíteni, ha nagyobb magyar közösségekkel rendelkező megyékbe mennek tanulni a diákok, viszont gyermekkorban eléggé problematikus a szülőktől való elszakadás. Tömbmagyar vidékeken nagyon korlátozott mértékben jelenik meg az asszimiláció, objektív okokból alacsony a vegyes házasságok aránya is. Itt több előnnyel jár a kisebbséghez tartozás, mint a többséghez, az iskolarendszer előnyösebb struktúrát tud ajánlani a magyar tagozatoknak. Ha nem is jól működő, de mégis olyan demokráciában élünk, ahol a kisebbségi jogoknak van egy minimális, a tömbmagyarság körében kielégítő szintje.

– Milyen mértékben játszanak közre a beolvadásban a nemzeti, érzelmi, nevelési tényezők leépülése vagy akár az anyagi-gazdasági feltételek hiánya?
– Mindkettő szerepet játszik, de nem feltétlenül épülnek le a nemzeti, nevelési tényezők. A magyar iskolarendszerbe eleve beépültek azok az elemek, amelyek védelmet nyújtanak asszimiláció ellen. Általában is van egy koncepciója, küldetése az oktatói közösségnek arra, hogy a nemzeti identitásformálásban milyen szerepük van, ugyanakkor a magyar történelem és kultúra, illetve a magyar irodalom és nyelv viszonylag nagy óraszámban való oktatása nagyban hozzájárul egy olyan identitás kialakulásához, ami után az asszimilációnak elég korlátozott esélye van. A kérdés inkább az, hogy miként hat a beolvadás azok esetében, akik a magyar iskolarendszerből kimaradnak. Az anyagi-gazdasági tényezők esetében szórványvidéken például egy olyan vállalkozói közösségbe való betagolódás, ahol a többiek románok, valamiféle asszimilációhoz vezethet. Vagy annak a felismerése, hogy különösképpen nem tud előnyt kovácsolni a magyarságából. Viszont ez összetett, hiszen a rendszerváltás óta a magyar nemzetiség, Magyarország viszonylag fejlettebb, gazdagabb jellege, a magyar–román kapcsolatok intenzív szintje felértékeli a magyarsághoz való tartozást, és gazdaságilag is van relevanciája.

– A nemrég újraindult Magyar Állandó Értekezleten elhangzott: a határon túli magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú az asszimiláció megállítása. A magyar állam által biztosított könnyített állampolgárság-szerzés hozzájárul-e a beolvadás fékezéséhez? Összességében mi lehet az asszimiláció leghatékonyabb ellenszere?
– A könnyített honosításnak közvetve lehet szerepe az asszimiláció viszszaszorításában. Nem azáltal, hogy az emberek megszerzik a magyar állampolgárságot, hanem hogy érzik: Magyarország számon tartja őket, és nem puszta külföldiek az anyaország számára. A magyarsághoz való tartozásnak fontos komponense a Magyarországhoz fűződő viszony, amit ha pozitív tartalommal tudnak megtölteni, nagy erősítést tud adni, és az embereknek mindig megmarad végső menedékként, hogy oda ki lehet menni, ha nagyon rossz lesz. Saját kutatásaink azt bizonyítják, hogy nagyon fontos a Magyarországhoz való viszony, ám az erdélyi magyarok adott ponton leválasztották ettől a magyar identitást. Tehát esetünkben nem is annyira a könnyített állampolgárság megszerzésének van szerepe, hanem a magyar államnak a határon túli magyarsághoz való viszonyulásában. Hiszen a schengeni csatlakozás után a román és a magyar állampolgárság között rendkívül kicsi lesz a különbség. Az asszimiláció korlátozásához több tényező kell, de a legfontosabb, hogy az általános hangulat, közérzet, a román–magyar viszony Romániában és állami szinten legyen minél pozitívabb, harmonikusabb. Az emberek tudják természetesen, pozitívan megélni a magyarsághoz való tartozásukat, ehhez társuljon egy minél szélesebb jogrendszer, amely lehetővé teszi ennek technikai megvalósítását is.