
Nekilátott a kolozsvári polgármesteri hivatal a Vasutaspark kitakarításának, miután a zöldövezetet nemrég visszakapta az államtól a helyi önkormányzat.
2017. július 09., 14:172017. július 09., 14:17
Emil Boc polgármester Facebook-oldalán jelentette be, hogy amint a tulajdonoscserére vonatkozó kormányhatározat megjelent a Hivatalos Közlönyben, azonnal nekiláttak a munkának.
Mindenekelőtt
A továbbiakban a civil szféra bevonásával közvitát rendeznek, ennek nyomán ideiglenes formát adnak a vonatállomás közelében található parknak, majd a polgármesteri hivatal versenytárgyalást ír ki a zöldövezetet teljes mértékű korszerűsítése érdekében. Boc azt ígéri, hogy mielőtt nekilátnak a Vasutaspark átalakításának, újabb közvitákat szerveznek a civilek és „a projekt sikerében érdekelt mindegyik fél” bevonásával. A polgármester egyelőre nem közölte, hogy körülbelül mikorra várható a beruházás megvalósítása.
A kormány a hónap elején fogadta el azt a határozatot, amelynek nyomán a kincses város második legnagyobb, 5,3 hektáros zöldövezete a közlekedésügyi minisztériumtól a polgármesteri hivatal tulajdonába került át. Az önkormányzat évek óta harcol a parkért, a vonatkozó tanácsi határozatot már 2015-ben elfogadták, azóta várnak arra, hogy a tulajdonoscserére a kormány is rábólintson. A városvezetés azzal indokolta igényét, hogy Kolozsváron meglehetősen kevés a közterületen levő zöldövezetet, ezért a lakosoknak nagy szükségük lenne a tágas parkra.

Elfogadta a kormány azt a kormányhatározatot, amellyel a Vasutaspark átkerül a kolozsvári önkormányzat tulajdonába – közölte Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!