Hirdetés

Elkészült a PKE új egyetemi campusa

Birtokba veszi új épületét a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem – ezzel létrejött a régóta megálmodott egyetemi campus.

Pap Melinda

2017. február 15., 15:012017. február 15., 15:01

Február végén költözik be teljesen új épületébe a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, így a második félévet már itt kezdik a diákok és tanárok – számolt be a Krónikának Nyíri Enikő, a felsőoktatási intézmény kommunikációs és PR-referense. Az új, négyszintes épületszárnyban tágas, világos termek és korszerű felszerelés várja a hallgatókat, akik számára közösségi teret is kialakítottak.

Újdonságnak számít a földszinti, több mint száz diák befogadására alkalmas amfiteátrum is, ahol akár több szak vagy évfolyam számára is tarthatnak előadásokat. Ezt valamennyi kar diákja közösen használja majd, míg a kisebb termeket elsősorban a képzőművészeti tanszék hallgatóinak szánták, akik eddig a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium Zárda utcai régi épületében tanultak.

Egykori diákjaikat is segítik

Újdonságnak számít az egyetem életében a képzőművészeti szak számára kialakított úgynevezett inkubátor vagy tehetségkutató központ, a különböző stúdiók – rajz-, fotó-videó- és animációstúdió – is, amelyeket a felsőoktatási intézmény jelenlegi hallgatói mellett a jövőben a PKE volt diákjai is használhatnak.

Nyíri Enikő elmondta, tehetséggondozó programjuk folytatásaként volt hallgatóinknak is segítenek a pályakezdésben, ők is kihasználhatják a korszerű felszerelést, egykori tanáraik segítségével különböző projekteken dolgozhatnak. „Mivel adottak az infrastrukturális lehetőségek, visszahívjuk az intézménybe a volt hallgatóinkat ,és segítjük őket\" – magyarázta a kommunikációs referens, aki szerint a váradi felsőoktatási intézmény szoros kapcsolatot ápol egykori, zömében székelyföldi diákjaival, figyelemmel követi pályafutásukat.

A négyszintes épület második emeletén az egyetemi könyvtár kap helyet, amelynek részlegei eddig három különböző épületben voltak, a tágas, kényelmes helyiség valamennyi szak könyvállományának befogadására alkalmas, közelében a könyvtárat napi szinten használó nyelvszakos diákok számára alakítottak ki három tantermet.

Létrejött a megálmodott campus

„Lassan sikerült kialakítani a rég megálmodott egyetemi campust, hiszen a három ingatlan, az új épület, a székház és az Arany János Kollégium egymás mellett, mögött helyezkedik el\" – fogalmazott Nyíri Enikő. Utóbbi ingatlanban az egykori könyvtár helyén a zenetanszék számára alakítanak ki korszerű termet, a bentlakás és tanári lakások, illetve a rektori hivatal, akárcsak a többi tanszék a helyén marad.

Az új ingatlant tavaly novemberben adta át az építtető, a költözési folyamat január végén kezdődött, és jelenleg is tart. A kommunikációs referens szerint az elmúlt hetekben a három könyvtár állományát vitték át a második emeletre, ahol már az elhelyezés zajlik, múlt héten pedig az alagsorban helyet kapó informatikai bázist is átköltöztették. A héten, mivel vakáció van, a képzőművészeti laborokat költöztetik, így nem zavarják meg az oktatási, vizsgáztatási folyamatot. Jövő héten, amikor a vizsgaidőszak második része zajlik, használhatók lesznek az új informatikai segédeszközök, és a február végén kezdődő második félévben már az új épületben is zajlik az oktatás.

A Partiumi Keresztény Egyetem új ingatlanjának megépítése a növekvő diáklétszám miatt vált szükségessé, 2014-ben írták ki rá tendert, a munkálatok 2015 áprilisában kezdődtek el. A beruházást teljes egészében a magyar kormány finanszírozta, amely évente 2 milliárd forintot fordít a 850 diákkal rendelkező nagyváradi felsőoktatási intézmény fenntartására. A Partium egyetlen magyar nyelvű felsőoktatási intézménye 1990-ben alakult Sulyok István Főiskola néven.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés