Elítélik a világi törvénykezés beavatkozását

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület bűnvádi eljárást kezdeményez a gencsi lelkész ellen. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) durva sértésnek minősíti, hogy a világi igazságszolgáltatás beleavatkozott az egyház belső ügyeibe a menesztett gencsi lelkész körüli viszályban, figyelmen kívül hagyva az egyházi autonómiát és a hatalmi ágak szétválasztásának európai alapelvét. Minderről tegnapi sajtótájékoztatóján nyilatkozott Tőkés László református püspök.

Krónika

Krónika

2007. július 04., 00:002007. július 04., 00:00

Amint arról lapunkban beszámoltunk, Bátori Gyula gencsi lelkészt 2006 februárjában függesztette fel a püspökség az egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt. A Szatmár megyei egyházkerület ugyanis 2003-ban földvásárlási támogatást nyert el az Új Kézfogás Alapítványnál. Két évvel később viszont a presbitérium indítványa nyomán a püspökség megállapította: a 24 900 dollárból vett 162 hektárnyi területet a lelkész időközben eladta, de az ily módon befolyt pénz sincs már a gyülekezet tulajdonában. Az összeggel pedig sem a támogatást folyósító alapítvány, sem az egyházkerület irányába nem számolt el. A felfüggesztett lelkész azonban nem nyugodott bele a püspökség határozatába, ezért világi bíróságon perelte be a püspökséget, így próbálva visszaszerezni az állását. A munkajogi perként kezelt ügyben hozott 2007. június 27-i döntésével a bíróság Bátorinak adott igazat, a lelkész pedig a hivatalba való visszahelyezésre vár.

„A szatmárnémeti törvényszék Bátori Gyula ügyében hozott határozata kirívó példája a világi hatalom egyházi ügyekbe való beleavatkozásának. Teszi ezt annak ellenére, hogy a 2006/486-os vallásügyi törvény szavatolja az egyház autonómiáját, a 23., valamint a 26. szakaszokban pedig kimondja, hogy fegyelmi ügyek tekintetében kizárólag az egyházi alapszabály és a kánon előírásai alkalmazandóak” – érvelt tegnap Tőkés László. Mint felidézte, az év elején a vallásügyi államtitkárság ezekre a cikkelyekre hivatkozva utasította el Bátori Gyula püspökségellenes feljelentését, a válaszban leszögezve, hogy az államtitkárságnak nincs beleszólása az egyházi fegyelmezésbe, mivel az kizárólag az egyházkerületre tartozik.

„Ez az ember sikkasztó, lelkipásztori hivatásához hűtlen ember, zavart keltő és egyházellenes propagandát hirdet, akcióival most már a gyülekezet integritását is veszélyezteti” – véli Tőkés. Mint hangoztatta, a püspökség azért nem lépett nyilvánosan Bátori ellen, mert nem akarták „cégéreztetni” a református egyházat. Ezzel a hozzáállással azonban a püspök szerint Bátori visszaélt. Éppen ezért Tőkés szerint Bátori zavart keltő tevékenységével megszegte lelkipásztori esküjében tett fogadalmát, három év alatt felmérhetetlen kárt okozva a gencsi gyülekezetnek és az egész egyházkerületnek. Ezért az egyházkerület közgyűlése úgy határozott, Bátori Gyula ügyében bűnvádi eljárást kezdeményeznek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza