
Fotó: Kristó Róbert
Tizenkilenc csecsemőt hagytak tavaly a csíkszeredai megyei kórház újszülöttosztályán: többnyire szociálisan hátrányos helyzetű anyák „felejtik” az intézményben kisbabájukat, amikor a kicsik még mindössze egy-két naposak – tudtuk meg András Margittól, az intézmény újszülöttosztályának főasszisztensétől.
2016. március 30., 12:552016. március 30., 12:55
A szakember rámutatott: idén eddig egy csecsemőt nem vittek haza a kórházból, ő hamarosan hivatásos nevelőszülőkhöz kerül – ez történik egyébként az elhagyott kicsinyek többségével.
Elekes Zoltán, a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetője arról számolt be: amikor egy újszülöttet a kórházban hagynak, szüleit az általa vezetett intézmény a rendőrség segítségével keresi meg. „Ilyen esetekben, ha a családi körülmények elfogadhatók, megpróbáljuk meggyőzni a szülőket, hogy a gyermeknek mégiscsak a családban van a legjobb helye. Van eset, hogy ez sikerül, de legtöbbször azt mondják, nincs lehetőségük őt gondozni” – magyarázta Elekes.
Kifejtette: mivel a vonatkozó jogszabály szerint a kisgyerek hároméves kor előtt nem kerülhet nevelőotthonba, így amennyiben a szülők lemondanak a kisbabáról, családi környezetben kell elhelyezni őt. „Ez lehet nagyszülő, rokon, ismerős vagy olyan személy, aki kötődik a csecsemőhöz. Ha ez nem sikerül, akkor a kisbaba hivatásos nevelőszülőkhöz kerül, akik a mi rendszerünk alkalmazottai. Ők a saját otthonukban nevelik ezeket a gyerekeket” – mutatott rá az igazgatóság vezetője. Hozzátette: tavaly a csíkszeredai megyei kórházban hagyott tizenkilenc kisbaba közül tizenhárom került nevelőszülőhöz, hatot pedig a családja gondoz.
Elekes Zoltán azt is elmondta: az elhagyott újszülöttek száma évről évre ingadozik, nincs növekvő vagy csökkenő tendencia. A gyermekvédelmi igazgatóság munkatársainak jelenleg 48 órán belül el kell hozniuk a magára hagyott kisgyereket a kórházból, de korábban, amikor a mostani rendszer még nem működött, voltak csecsemők, akik hetekig vagy akár hónapokig is a kórházban maradtak.
„Ha a csecsemő az első hónapjait a kórházban tölti, nincs aki ránézzen, aki beszéljen hozzá, vagy aki megsimogassa, azaz érzelmi kapcsolatot kialakítson vele. Ez az elzártság, elszigeteltség a gyermek számára egész életére szóló beilleszkedési gondokat okozhat. A törvény többek között ezért is tiltja, hogy hároméves kor előtt gyerekotthonba lehessen adni a kisbabákat, mivel ott nem alakulhat ki ez a fajta személyes kapcsolat” – fogalmazott Elekes Zoltán.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
szóljon hozzá!