
Fotó: facebook.com/modulobus
Jövő évtől már elektromos autóbuszok közlekedhetnek Kolozsváron, a korszerű járművek megvásárlására kiírt közbeszerzési eljárás ugyanis már javában zajlik – nyilatkozta Iulia Perşa, a helyi önkormányzat szóvivője.
2016. augusztus 25., 19:552016. augusztus 25., 19:55
Mint a Krónikának kifejtette: a tervek szerint 10–30 busszal bővítik a helyi tömegközlekedési vállalat (CTP) járműparkját, a pontos szám attól függ, hogy mennyibe fognak kerülni a járművek, a beruházás ugyanis a svájci kormány támogatásával valósul meg.
Nemrég egyébként a kincses városba érkezett az a magyarországi csoport, amely 80 napos föld körüli túrát indított, amelyet kizárólag elektromos járművekkel tesznek meg. A résztvevők június 16-án indultak Barcelonából, céljuk pedig bebizonyítani, hogy az elektromos hálózat globális szinten már olyannyira kiépített, hogy egy világot átszelő túrát is meg lehet tenni kizárólag környezetkímélő motorral hajtott járművekkel. A projektben az Evopro cégcsoport is részt vesz, amely saját fejlesztésű elektromos busszal is rendelkezik. Helmich József, a vállalat marketingigazgatója a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: a jármű mindössze három óra töltés után 250 kilométert képes megtenni megállás nélkül.
A kolozsvári tömegközlekedési vállalatnak szánt környezetkímélő buszokra vonatkozó finanszírozási szerződést egyébként egy éve írta alá Emil Boc polgármester, a pénzügyi és a regionális fejlesztési minisztérium képviselői, valamint Jean-Hubert Lebet, Svájc romániai nagykövete. A beruházáshoz szükséges 7,5 millió svájci frankból 6,4 millió frankot biztosít a svájci állam, az önkormányzat önrésze pedig a maradék 1,1 millió svájci frank.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!