Hirdetés

Eladósodottság: előre kell gondolkodniuk az önkormányzatoknak

•  Fotó: szatmar.ro

Fotó: szatmar.ro

Megjelölte a kormány, hogy maximálisan mekkora lehet az önkormányza­tok éves eladósodottsági szintje, ami Ilyés Gyula, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke szerint arra készteti a hivatalokat, hogy két-három évre előre gondolkodjanak, tervezzenek.

Bíró Blanka

2016. december 07., 15:192016. december 07., 15:19

2016. december 07., 17:012016. december 07., 17:01

A kabinet döntése értelmében a helyi önkormányzatok által leszerződtethető, visszafizetendő finanszírozások – azaz a bankkölcsönök, kibocsátott értékpapírok, lízingek – országos szinten összesen nem haladhatják meg az évi 1,2 milliárd lejt. A határérték a következő három évre, 2019 végéig érvényes. A megengedett eladósodottsági szintet azért szabják meg, hogy országos szinten bele tudjanak illeszkedni az általános konszolidált költségvetéshiányba. A vonatkozó kormányhatározat ugyanakkor arra is kitér, hogy a plafon nem vonatkozik az európai uniós alapokból fizetett vissza nem térítendő támogatásokra, valamint a helyi köztartozások refinanszírozására.

Ilyés Gyula a Krónikának elmagyarázta: helyi szintre lebontva ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok saját jövedelmükhöz képest maximum 30 százalékos eladósodottsági szintet vállalhatnak be. Szatmárnémeti volt polgármestere azt is elmondta: folyamatos vita zajlik arról, hogy ez elegendő-e, nem lenne-e indokolt emelni a plafont, de mindegyik hivatalnak csak akkora hitelt szabad felvennie, amekkora összegnek a visszafizetése nem veszélyezteti a működését.

Ilyés kifejtette: a helyi közigazgatási egységeknek nemcsak a saját jövedelmük alapján meghatározott keretbe kell beilleszkedniük, hanem hiteligényléseiket egy országos bizottságnak is jóvá kell hagynia. Amennyiben a régebbi részletfizetésekkel és az új hitelekkel együtt túllépik a megengedett értéket, vagyis jövő évtől az 1,2 milliárd lejt, akkor az önkormányzatnak a következő évre kell halasztania a kölcsönfelvételt. Tulajdonképpen arról van szó, hogy összehangolják az országos eladósodottsági szintet, azaz makrogazdasági vonatkozásban meghatározzák, mekkora lehet az ország eladósodottsága, és ehhez igazítják a helyi költségvetési hiányt is – részletezte lapunknak Ilyés Gyula.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere korábban az észszerű eladósodottsági szint mellett érvelt, mint rámutatott: számos nagyváros átlépte a megengedett 30 százalékos szintet, és különböző kiskapuk révén, kötvények kibocsátásával próbálnak pénzhez jutni. A kormány ráadásul két évvel ezelőtt eurómilliárdokat fizetett ki azoknak az önkormányzatoknak, amelyek görgették maguk előtt adósságaikat, nem fizettek például a kivitelező cégeknek, azok a városok pedig, ahol tisztességesen gazdálkodtak, mint például Sepsiszentgyörgy is, nem kaptak egy vasat sem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés