Hirdetés

Éhségsztrájkolnak a Zsil-völgyi bányászok

Csütörtökön is folytatták tiltakozó akciójukat a Zsil-völgyi bányászok: reggel több mint száz lupényi vájár tüntetett a Hunyad Megyei Energetikai Komplexum (CEH) petrozsényi székházának udvarán. 

Krónika

2017. január 05., 19:022017. január 05., 19:02

2017. január 05., 20:032017. január 05., 20:03

Ezzel párhuzamosan öt bányász és három szakszervezeti vezető folytatta a szerdán elkezdett éhségsztrájkot, és a tiltakozás ugyanezen formáját választotta a marosnémeti hőerőmű 15 szakszervezeti vezetője is, akik azt is visszautasítják, hogy az igazgatótanáccsal tárgyaljanak – közölte az Agerpres hírügynökség.

Az akcióhoz a nap folyamán a vulkáni bánya második műszakban dolgozó vájárai is csatlakoztak azzal, hogy nem mentek le a tárnákba. A CEH alkalmazottai a kollektív munkaszerződésbe foglaltak betartását, megfelelő munkakörülmények biztosítását, valamint a vezetőség lemondását követelik – mutatott rá Ioan Ciubotaru szakszervezeti főtitkár. A tiltakozók csütörtökön a gazdasági minisztériumnak és a vállalat igazgatótanácsának is eljuttatták követeléseik jegyzékét.

A megmozduló akciót kezdeményező lupényi vájárok szerda reggel kezdtek spontán tiltakozásba a kőszénbánya udvarán, majd mintegy kétszázan gyalog indultak az energetikai komplexum petrozsényi székházához. Erről végül lemondtak, a szakszervezeti illetékesek csoportja pedig tárgyalásba kezdett a vállalat vezetőségével, úgy tűnik azonban, hogy nem sikerült közös nevezőre jutniuk. A CEH alkalmazottjai azért elégedetlenek, mert a vezetőség heti négy napra csökkentette az adminisztratív és a kisegítő személyzet munkaidejét, így fizetésüknek csak 75 százalékát kapják meg, ugyanakkor egy ideje nem részesülnek a kollektív munkaszerződésben foglalt előnyökben, például nem kapták meg a novemberi és decemberi élelmiszerutalványokat, illetve a karácsonyi bónuszokat.

A vállalat vezetősége ellenben úgy véli: a tiltakozó akció annak tudható be, hogy a szakszervezeti vezetők félrevezették az alkalmazottakat. Petre Nica, az energetikai komplexum vezérigazgató-helyettese szerdán a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a vájárok által sorolt kifogásokról már a múlt hónapban tárgyaltak az érdekvédelmi illetékesekkel, akik elfogadták a megszorító intézkedéseket, erről december 26-án egy megállapodást is aláírtak.

Az igazgatóhelyettes úgy véli: a szakszervezeti vezetők egyszerűen megijedtek attól, hogy nekik is le kell mondaniuk jövedelmük egy részéről, ezért félreinformálják a bányászokat. „Mivel egyelőre nem nyilváníthatják fizetésképtelenné a vállalatot, fennállt annak a veszélye, hogy leáll a tevékenység, mivel nem maradt fedezet a szükséges eszközök beszerzésére. Erre megoldást kellett találni, ami viszont a kiadások drasztikus csökkentése nélkül nem lehetséges” – magyarázta Nica. Hírösszefoglaló

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés