
Együttműködési keret-megállapodást írt alá csütörtökön Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA).
2016. április 08., 14:352016. április 08., 14:35
2016. április 08., 14:432016. április 08., 14:43
A keret-megállapodás révén a Sapientia EMTE vállalta, hogy lehetővé teszi tanulói számára a KMTA programjainak és pályázati lehetőségeinek megismerését, továbbá azt, hogy a diákok részt vegyenek az alapítvány programjain – számolt be az MTI. Az alapítvány azt vállalta, hogy programokkal segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását. A dokumentumot az egyetem részéről Tonk Márton dékán, az alapítvány részéről Réthelyi Miklós kuratóriumi elnök írta alá.
A ceremónia alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tonk Márton dékán elmondta: míg korábban az egyetemre való bejutás jelentette a tehetséggondozási rendszerbe való belépést, most a hallgatók között kell megtalálni a tehetségeket. Hozzátette: a szakmaiakon túl közösségi értékeket is kell nyújtani a tehetséges fiataloknak, hogy ne a német vagy amerikai piacon, hanem a hazájukban értékesítsék tudásukat.
Réthelyi Miklós elmondta, az egy éve létrejött alapítvány arra törekszik, hogy az egyetemek által ajánlott tehetségek számára megteremtsék a lehetőséget a fejlődésre. Hozzátette, elsősorban a tehetségek doktori képzéséhez nyújtanak támogatást. Réthelyi Miklós szerint ma már a magyarországi és a határon túli magyarok közös feladatává vált a fiatalok otthon tartása. „Egy darabig nálunk az volt, hogy a magyarországiak elmennek, de legalább jönnek az erdélyi magyarok. De ma már nem jönnek” – tette hozzá az alapítványi elnök.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!