Hirdetés

Egyre vonzóbbá válnak az állások a csíkszeredai kórházban

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Vonzóbbá vált az egészségügyi alkalmazottak számára a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház – véli Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, álláspontjával pedig Demeter Ferenc kórházigazgató is egyetért.

Krónika

2017. május 10., 18:272017. május 10., 18:27

Borboly Csaba közleményében mutatott rá arra, hogy az elmúlt időszakban több alkalommal is emelték az egészségügyben dolgozók fizetését, ezért szerinte „egyre jobban megéri itthon orvosként dolgozni”. Arra is kitért, hogy a csíkszeredai kórházban

különböző pótlékokkal egészítik ki a béreket, folyamatosan új alkalmazottakat vesznek fel, beruházásokat hajtanak végre, új eszközöket vásárolnak, az orvosok számára pedig lakásokat is építenek.

Hirdetés

„A csíkszeredai kórház költségvetése természetesen kisebb, mint egy bukaresti egészségügyi intézményé, de így is látványos változások történtek az elmúlt időszakban, mert ahhoz, hogy a szakorvosok itthon akarjanak dolgozni, biztosítani kell a feltételeket – lakásokat kell építeni, bérelni, professzionális munkakörülményeket kell kialakítani” – magyarázta Borboly. Az Agerpres hírügynökség szerint Demeter Ferenc igazgató is úgy véli: vonzóbbá vált a csíkszeredai kórházban dolgozni.

A megyei tanácselnök szerint a beruházások kivitelezése és felszerelések vásárlása mellett megfelelő személyzet alkalmazásával lehet elérni, hogy a csíkszeredai kórházban hatékony, alapos egészségügyi ellátásban részesüljenek a páciensek. Az egészségügyi intézményben

jelenleg is keresnek alkalmazottakat a gasztroenterológiai, a szülészeti-nőgyógyászati, a fül-orr-gégészeti, a rehabilitáció, fizioterápia és balneológiai osztályra, a bőr- és nemibeteg-gyógyászatra, valamint a sebészeti műtőbe.

Borboly nemrég Florian Bodog egészségügyi miniszterrel is találkozott, hogy a kórház munkatársai által is megfogalmazott észrevételekről egyeztessen, és a tárca támogatását kérje a beruházásokra.

„Nem állunk itt meg a fejlesztésekkel, mert az egészségügyi szolgáltatások színvonalának javítása indokolja a fiatalok itthon maradjanak, illetve haza lehessen csalogatni őket. El kell érnünk, hogy Bukarestben is felfigyeljenek a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházra, ehhez hangosabban és szakmailag felkészülve kell támogatást kérni a fejlesztési elképzelésekre” – fogalmazott a megyeelnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 01., szombat

Louvre: bűnrészesség gyanújával eljárás indult egy nő ellen a műkincslopás ügyében

Bűnrészesség gyanújával eljárás indult szombaton egy 38 éves nő ellen a louvre-beli műkincslopás ügyében. Az ügyészek eddig öt személy vettek őrizetbe a bűnügy kapcsán. A louvre-beli rablás október 19-én, fényes nappal történt.

Louvre: bűnrészesség gyanújával eljárás indult egy nő ellen a műkincslopás ügyében
Hirdetés
2025. augusztus 27., szerda

A létszámcsökkentés a turisták biztonságát veszélyeztetheti – figyelmeztetnek a hegyimentők

Az elmúlt hetek megszorító intézkedései számos ágazatot érintenek, így a hegyimentő-szolgálatokat is. A Salvamont Románia közleményben reagált a kialakult helyzetre.

A létszámcsökkentés a turisták biztonságát veszélyeztetheti – figyelmeztetnek a hegyimentők
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. május 26., hétfő

Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről

Szabadságvesztéssel járó három törvénytelenséget is elkövetett az a Kolozs megyei férfi, akit Szilágy megyében állítottak meg a rendőrök. A jogosítvány nélkül személyautóba ülő gépkocsivezetőről kiderült, hogy a járművével sem volt semmi rendben.

Három bűncselekmény is kiderült a gyorshajtásért Szilágy megyében lebukott sofőrről
Hirdetés
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.

Ízek a világ körül: falafel
Ízek a világ körül: falafel
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

2025. január 18., szombat

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI

A romániai kritikus infrastruktúra elleni szabotázsakciót hiúsított meg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – erről maga a szolgálat tájékoztatta a nyilvánosságot egy közleményben.

A választás lenullázásának konkrét hátteréről nem, egy állítólagos orosz szabotázskísérletről tájékoztat a SRI
2024. december 19., csütörtök

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába

Nyilvános vécé borzolja a kedélyeket Kárpátalján: az ungvári városvezetés a Petőfi téren, a költő szobra mellett építené meg az illemhelyet, ami ellen a magyar szervezetek tiltakoznak.

Ukrán kisebbségpolitika: nyilvános vécét építene a városvezetés Ungváron a Petőfi-szobor tőszomszédságába
Hirdetés
2024. október 15., kedd

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek

Próbaútra indult az aradi Astra Vagoane és a kínai Qingdao Sifang gördülőállomány-gyártó vállalat együttműködésében 2021-ben gyártott új elektromos vonat Romániában.

Aradi közreműködéssel fejlesztett, Erdélybe szánt kínai vonatot teszteltek
2024. szeptember 24., kedd

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját

Újabb vezető közéleti szereplőt gyanúsítottak meg plágiummal: ezúttal Gabriel Vlase, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója került célkeresztbe.

Plágiummal vádolják a román külügyi hírszerzés igazgatóját
2024. augusztus 05., hétfő

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket

Az F-16-os vadászrepülőgépek megérkezése Ukrajnába azt jelenti, hogy „több lelőtt rakéta és repülőgép lesz, amelyeket az orosz bűnözők ukrán városok megtámadására használnak” – szögezte le Olekszandr Szirszkij főparancsnok vasárnap este.

Ukrán főparancsnok: az amerikai vadászgépekkel több orosz rakétát és repülőt lőhetünk le – Az oroszok menekítik a gépeiket
Hirdetés
Hirdetés