
Fotó: Boda L. Gergely
Évről évre nő a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) orvosi vagy fogorvosi karára felvételiző külföldiek száma – derül ki a felsőoktatási intézmény honlapján közzétett adatokból.
2017. augusztus 03., 12:352017. augusztus 03., 12:35
Idén 450 külföldi jelentkezőt jegyeztek, 186-tal többet, mint 2016-ban, és négyszer többet, mint 2013-ban, amikor 110-en iratkozak fel a felvételire. A MOGYE orvosi karán összesen 150, a fogorvosi karon 30 tandíjas helyet tartanak fenn külföldiek számára a 2017/2018-as egyetemi évben.
A honlapon közzétett, az Agerpres által idézett adatokból az is kiderül, hogy a MOGYE által három éve alkalmazott, úgynevezett early admission (korai felvételi) eljárás keretében 173 külföldi érdeklődő jelentkezett az orvosi, 25 a fogorvosi karon meghirdetett helyekre, és hozzávetőlegesen 100-an felvételt is nyertek.
A külföldi egyetemeken széles körben, Romániában azonban csak a MOGYE-n alkalmazott eljárás lényege, hogy
„Ennek a rendszernek a lényege, hogy így olyanok jelentkeznek, akik tényleg a MOGYE-n szeretnének tanulni, nem pedig olyanok, akiket nem vettek fel más egyetemekre” – állítja a felsőoktatási intézmény rektora, Leonard Azamfirei.
A rendes őszi felvételit szeptember 5-e és 8-a között tartják. Az orvosi karon betöltetlenül maradt 50 helyre 212-en pályáznak, a fogorvosin pedig 40-en versengenek 16 helyért. Idén Németországból, Olaszországból, Magyarországról, Ausztriából, Svédországból, Finnországból, Norvégiából, az Amerikai Egyesült Államokból, Izraelből, Indiából, de Dél-Amerikából és Afrikából is jelentkeztek a MOGYE-ra.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
szóljon hozzá!