Hirdetés

Egyre többen önkénteskednek

•  Fotó: Tompa Miklós társulat

Fotó: Tompa Miklós társulat

A társadalmi beilleszkedést is nagyban segíti az önkéntes tevékenység, amely ugyanakkor kiváló ugródeszka lehet a szakmai elhelyezkedés szempontjából is, nem mellékesen pedig óriási kaland – vélik egybehangzóan az érintettek. 

Bíró Blanka

Szász Cs. Emese

2016. december 07., 10:172016. december 07., 10:17

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) döntése alapján immár évtizedek óta december 5-én tartják az önkéntesség világnapját, így hétfőn kulturális intézmények, egészségügyi és szociális szervezetek is megünnepelték a gyakorlatozó fiatalokat, akik önzetlen munkájukkal sokszor a leginkább rászorulókat segítik. Szinte elképzelhetetlen lenne például a Gyulafehérvári Caritas tevékenysége az önkéntesek nélkül, akik heti rendszerességgel látogatnak el gyerekotthonokba, gyerekkórházakba, leányanyaotthonokba, emellett az idős- és beteggondozásban is segítenek.

A szervezetnek országos szinten 450 aktív önkéntese van, további 200 személyt pedig alkalmi segítségnyújtásba tudnak bevonni. Fekete Gyöngyvér Csilla, a Caritas marosvásárhelyi önkénteskoordinátora ugyanakkor munkatársunknak arról számolt be: a megyeszékhelyen 75 önkéntesük vállal heti rendszerességgel feladatokat, és 20–30 alkalmi gyakorlatozó van, ők főként rendezvények alkalmával kapcsolódnak be. Tapasztalataik szerint évről évre egyre többen vállalnak ilyen jellegű munkát, ehhez nagyban hozzájárult a két évvel ezelőtt elfogadott törvény, amely alapján a szakirányú önkéntes munkát elfogadják szakmai gyakorlatnak. A Caritasnál éppen ezért számos orvostanhallgató dolgozik.

Az önkéntesek a gyerekotthonokban együtt tanulnak és játszanak a kicsikkel, a leányanyaotthonban a még nem óvodáskorú gyerekekkel foglalkoznak, a kórházakban az elhagyott babák ellátásában segítenek, valamint a sokszor hetekig kórházban lévő nagyobb gyerekeknek próbálják könnyebbé tenni a mindennapokat – tudtuk meg Fekete Gyöngyvér Csillától. Gyakran előfordul, hogy az idősekkel sétálnak, vagy segítenek bevásárolni, de sokszor a társaság, a beszélgetés is nagy támogatást jelent nekik. Mint kiderült: legtöbb önkéntesük egyetemi hallgató, de a középiskolások közül is egyre többen vállalnak ilyen munkát. A koordinátor mindenkinek ajánlja a tevékenység kipróbálását, ami szerinte olyan feltöltődést ad, amit a hétköznapokban kevesen tapasztalnak meg.

Kovács Carmen pontosan tudja, milyen jó szakmai ugródeszkát jelenthet az önkéntesség, hiszen miután évekig gyakorlatozott a rohammentő-szolgálatnál (SMURD), jelenleg már az intézmény fizetett alkalmazottja. Az önkénteskedést még tizenegyedikes korában kezdte, mivel arról értesült, hogy a SMURD-nál vagány társaság dolgozik. Elvégzett egy kurzust, és arra is felhívták a figyelmét, hogy a haját csak felkötve hordhatja, a hosszú köröm pedig szóba sem jöhet. Carmen tisztán emlékszik az első ügyeletére, mint felidézte: egy állapotos nő jött vele szembe hasi fájdalmakkal, ő pedig rosszul lett. Mint rámutatott: szeret segíteni az embereknek, és minden munkanap után tanul valami újat, többek között azt is, hogy felelős a saját egészségéért, életéért. A lány a középiskola után asszisztensképzőt végzett, és múlt héten sikerült is a vizsgája, így immár a SMURD okleveles ápolója.

Többségében középiskolá­sok önkénteskednek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban: a sárga pólót viselő fiatalok a ruhatárba felakasztják a nézők kabátját, ellenőrzik a jegyüket, és segítenek megtalálni a helyüket. Csép Vivien egyike annak a 46 színházi önkéntesnek, akiket hétfőn hivatalosan is megünnepeltek a világnap alkalmából. A tizenegyedikes lány iskolatársai példáját követve vágott bele a kalandba három évvel ezelőtt, és szabadideje nagy részét is a teátrumban tölti, annyira szereti az ottani hangulatot. Örömet jelent neki az emberekkel való törődés, beszélgetés is, ezenkívül azt is élvezi, hogy számos előadást tekinthet így meg. Ráadásul külön színjátszó csoportot is indítottak nekik, sőt tavaly egy előadás is készült, amelyben az önkéntesek voltak a szereplők.

Kovászna megyében is megünnepelték a világnapot: hétvégén Sepsiszentgyörgyön hetedik alkalommal szervezett bált a Háromszéki Önkéntes Központ. Az eseményen kitüntetésben részesült a megye legfiatalabb önkéntese, aki alig négyéves: Bajcsi Bíborka a Máltai Ifjúság sepsiszentgyörgyi szervezetében tevékenykedik. A legtapasztaltabb önkéntesnek járó díjat Bába Berta kapta, aki a Diakónia sepsiszentgyörgyi szervezetében dolgozik, ugyanakkor elismerést kapott a SIC Feszt 2016, amely a SIC Feszt Családi Nappal közel 4000 résztvevőt mozgósított, illetve díjazták a Tipe Tupa Egyesület által szervezett Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivált, amelyen nyolcszázan vettek részt.

Grüman Éva Orsolya, a Háromszéki Önkéntes Központ vezetője arról számolt be: mára megvalósult az, amiről évekkel ezelőtt álmodoztak – a pezsgő ifjúsági élet, a nyitott és kezdeményezéseik iránt érdeklődő partnerintézmények, valamint megszámlálhatatlanul sok projekt. A továbbiakban kiemelt céljuk az önkénteskoordinátorok hálózatának létrehozása Kovászna megyében a civil szervezetek és intézmények közreműködésével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés