Hirdetés

Egyre többen kérelmezik a magyar állampolgárságot

Az udvarhelyszéki demokrácia-központok megnyitása jelenti az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) legfontosabb megvalósítását Székelyudvarhelyen – hangzott el a csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatón. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyi elnöke elmondta, egy év alatt több mint 9500 személynek nyújtottak tájékoztatást a könnyített honosítással kapcsolatban.

Dénes Emese

2012. január 13., 08:272012. január 13., 08:27

 „Éppen január 11-én, szerdán zártuk le a négyezredik állampolgársági kérelem dossziéját a székelyudvarhelyi demokrácia-központban Birtalan István udvarhelyi lakos számára, aki feleségével együtt kérelmezi a magyar állampolgárságot” – mondta Nagy Pál.

Az EMNT udvarhelyszéki demokrácia-központja további kihelyezett irodákat működtet Székelykeresztúron, Szentegyházán és Zetelakán is. Nagy Pál kiemelte, hogy tapasztalataik szerint a fiatalok inkább a magyar útlevélért, a külföldi munkavállalás miatt kérik a magyar állampolgárságot, míg az idősebbek azok, akik elvi és érzelmi okokból indítják el a folyamatot. Udvarhelyen egyébként a legidősebb kérelmező egy 98 éves hölgy volt. Az ez évi tervek részeként az EMNT-sek hangsúlyozták, hogy a honosítással kapcsolatos feladatokat továbbra is ellátják, de fel szeretnék vállalni például Udvarhelyszéken a magyar történelmi események népszerűsítését, a magyar önazonosság erősítését. Terveik között továbbá szerepel különböző kulturális események, kirándulások, táborok megszervezése is.
 

Több mint 200 ezer kérelmet iktattak

Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben, és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus az előző év adatait összegezve elmondta, hogy összesen 202 148 honosítási kérelmet regisztráltak, s az eljárások során 95 322 névmódosítás is történt, ami több mint 1,5 millió iratmellékletet jelent. A legidősebb kérelmező egy 104 éves bácsi volt, aki Munkácson született, és a történelem folyamán kétszer veszítette el korábban állampolgárságát, most New Yorkban él. Kitért arra is, hogy az állampolgárság a tapasztalatok szerint komolyabb vándorlással nem jár, az azt kérők és megszerzők döntő többsége a szülőföldjén szeretne maradni.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés