Hirdetés

Egymást okolja Borboly Csaba és Bunta Levente

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Tervezési-kivitelezési hiba csúszott a Hargita megyei 132-es számú megyei út Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár szakaszának felújításába: csak román nyelvű helység- és útjelző táblákat helyeztek ki, derült ki a testület legutóbbi rendkívüli ülésén.

Szőke László

2015. december 09., 19:212015. december 09., 19:21

Elhangzott: a megyei önkormányzat saját költségén cseréli kétnyelvűekre a feliratokat. Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke Borboly Csaba elnök jelenlétében a rendkívüli ülésen elmondta: az év végéig befejeződő, európai uniós finanszírozású korszerűsítést számos nehézség után sikerült elvégezni.

Felszámolták a munkálatokra 2009-ben szerződést kötő konzorcium cégeit, ami miatt nem lehetett folytatni a kivitelezést, így szerződést kellett bontani, amire 2012-ben került sor. 2012-től 2013 májusáig a folyamatos óvások miatt többször elindított közbeszerzési eljárásoknak nem volt eredményük, így két évig szünetelt a kivitelezés.

Még 2007-ben (Bunta Levente elnöksége idején) fogadta el az akkori megyei testület a tervet, amelyben egynyelvű helységnévtáblák kihelyezése szerepelt. A jelenlegi alelnök szerint nem kérdés, hogy a kétnyelvűséget be kell tartani. A felújított út hossza 26,6 kilométer, a projekt összértéke közel 65 millió lej. Jelenleg már csak a szentegyházi gyár előtti híd befejezése van hátra.

A megyei tanácsülésen elhangzottakkal szemben Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester, a Hargita Megyei Tanács korábbi elnöke azt állítja: az elmúlt időszakban elég sok mellébeszélés jelent meg a jelenlegi megyei önkormányzat részéről, ez csak egy a sok közül.

„Tudni kell, hogy még 2008-ban hátra volt hagyva egy 15 millió eurós kivitelezési szerződés, de a munkát a mai napig nem tudták befejezni. Most egy nagyon furcsa magyarázkodásba kezdenek, amikor a törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyva egynyelvű helységnévtáblákat helyeztek ki. Elég szánalmas, ilyenkor férfiasan be lehet ismerni, hogy tévedtünk\" – mondta el Bunta.

Rámutatott, egyébként is tudnivaló, hogy a műszaki terv nem szokott kitérni ilyen részletekre, szerinte ezért is nevetséges a megyei tanács viszonyulása. „Szégyellni kellene, hogy egy ilyen beruházás kivitelezéséhez nyolc évre van szükségük, amit más körülmények között egy, esetleg két év alatt el lehetett volna végezni\" – tette hozzá az elöljáró.

„Sajnos politikai rossz szándékot feltételezek, térségek közötti ambíciókat\" – közölte Bunta Levente, aki szerint a Szentegyháza–Lövéte–Homoródalmás–Oklánd–megyehatár közti megyei földút inkább élvezett volna elsőbbséget, mint egy aszfaltozott út.

„A térségi ambíciókat félre kell tenni, és a közösség érdekét kellene szem előtt tartani. Nem méltó egy megyei vezetőhöz, hogy így viszonyuljon egy beruházáshoz. Mindez hozzá nem értésre utal\" – közölte szerkesztőségünkkel a beruházási tervek elfogadásának idején tisztségben lévő egykori tanácselnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés