
Egymásra hárítja a felelősséget a Kolozs megyei rendőrség, illetve a kolozsvári március 15-ei felvonulás szervezőcsapata amiatt, hogy a hatóságok megtiltották az Erdély-zászló használatát a rendezvényen.
2016. március 16., 19:042016. március 16., 19:04
2016. március 16., 19:332016. március 16., 19:33
Miközben a rendőrség azt állítja, a szervezők kifejezett kérésére igazoltatták az Erdély-zászlós felvonulókat, a szervezők szerint a rendőrség jelezte előre, hogy nem engedi az erdélyi jelkép használatát.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a Krónikának elmondta: a rendőrök már napokkal korábban jelezték az Erdély-zászlóval kapcsolatos kifogásaikat az RMDSZ szervezőcsapatának. Az zavarta őket, hogy egy 1918 előtti zászlóról van szó, amely semmilyen formában nem utal a román népre, ezért szerintük diszkriminatív, mondta.
„Nem tudom, honnan pécézték ki az Erdély-zászlót, de már akkor jelezték, amikor a rendőrséggel és a csendőrséggel egyeztettük a március 15-ei felvonulás részleteit. Hogy mi alapján pont ezt nézték ki maguknak, nem tudom. Szerintem semmilyen jogalapja nincs a zászló betiltásának” – fejtette ki a jogász végzettségű politikus.
Lapunk arra is kíváncsi volt, hogy a rendőrségen ki döntötte el: Erdély zászlója diszkriminatív, és gyűlöletet szít. Ám a megyei rendőr-főkapitányságon csak arra kaptunk választ, hogy miért igazoltattak. Daniel Boie főfelügyelő szerint a szervezők kérésére tették. „A rendőrök a felvonulás szervezőinek kérésére igazoltatták a zászlóvivőket. Ezt követően semmilyen más intézkedést nem foganatosítottak. Ha valaki úgy érzi, hogy jogaiban korlátozta az igazoltatás, panaszt tehet” – mondta a főfelügyelő.
Mint arról beszámoltunk, a március 15-ei kolozsvári ünnepség rendben zajlott, a túlbuzgó rendőrök csak azt akadályozták meg, hogy néhányan Erdély zászlajával vonuljanak. Igazoltatták Fancsali Ernőt, az Erdélyi Magyar Néppárt helyi elnökét, a transzszilvanista mozgalom képviselőjét és Soós Sándort, a párt Kolozs megyei elnökét.
Soós elmondta: először a szervezőkkel üzentek a rendőrök, hogy idén nem szabad Erdély-zászlóval vonulni, majd a helyszínen is intézkedtek. A büntető törvénykönyv 369. cikkelyére hivatkoztak, és kifejtették, a zászló uszító, mert az Erdély-címer nem tartalmaz utalást a román népre. Végül azzal fenyegették meg őket, hogy bekísérik őket a rendőrségre, ha nem hagyják abba a zászlólengetést, így tekintettel az ünnepségre, eleget tettek a hatóságok kérésének.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!