
Mindenki számára elérhetővé tenné a tömegközlekedést az aradi polgármester. Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/CTP
Huszonnégy óráig érvényes, egylejes napijegy bevezetését javasolja Călin Bibarț aradi polgármester a helyi tömegközlekedési vállalat járatain. Keddi sajtótájékoztatóján az elöljáró azt mondta, hogy az erről született képviselő-testületi határozattervezet az üzemanyagárak jelentős drágulására adott válasz, illetve a közösségi közlekedés használatának ösztönzése érdekében született, ha már nem sikerült teljesen ingyenessé tenni a tömegközlekedést.
2026. március 31., 20:212026. március 31., 20:21
„Szerettem volna, ha ingyenessé válna a tömegközlekedés, de a jelenlegi törvények ezt nem teszik lehetővé. Amíg nem változik a jogi keret, átmeneti megoldásként napi egylejes tarifát javaslok minden aradi számára” – mondta Călin Bibarț.
Jelenleg a helyi tömegközlekedési vállalat (CTP) járatain 4,5 lejbe kerül az egy órán át érvényes jegy (ami a városi és 5 kilométeres körzeten belüli elővárosi villamos- és autóbuszjáratokon érvényes), így a polgármester szerint a tervezett ár „példátlanul kedvező”, és jelentősen csökkentené a lakosság közlekedési költségeit.
A határozat-tervezetet első lépésben közvitára bocsátják, majd a szükséges szakhatósági jóváhagyások következnek, többek között a Versenytanács részéről. Ezt követően kerülhet a városi képviselő-testület elé, illetve a megyei közösségi közlekedési társulás tagönkormányzatainak napirendjére.
Mint arról korábban beszámoltunk, Călin Bibarț polgármester a helyi adók és illetékek idei drasztikus emelése után egyfajta kompenzálásként vetette fel a tömegközlekedés ingyenessé tételét az aradiak számára, csakhogy a létező jogszabályok nem tették lehetővé a szolgáltatás díjtalanná tételét. A kormány területi megbízottja, Mihai Pașca prefektus sem támogatta az ötletet, populista kezdeményezésnek nevezve a polgármester tervét, aki viszont az Arad megyei parlamenti képviselők és szenátorok közbenjárását kérte a törvények megváltoztatásához.

Călin Bibarț aradi polgármester ingyenessé tenné a tömegközlekedést a helyi lakosok számára, egyrészt ezzel kompenzálva a helyi adók és illetékek drasztikus emelését, másrészt a felújított tömegközlekedési géppark használatára ösztönözné az aradiakat.
Az egylejes napijegy bevezetésétől Călin Bibarț a következő hatásokat várja:
Bibarț szerint a kedvezményes tarifa jelentősen növelheti a közösségi közlekedést választók számát, és hozzájárulhat Arad életminőségének javításához.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!