Hirdetés

Egyesülnének Kolozsvárral a szászfenesiek

•  Fotó: Facebook

Fotó: Facebook

A Kolozsvárral való egyesülésben látja a 35 ezres község gondjainak megoldását a Szászfenesen Élek Egyesület (ATIF).

Bálint Eszter

2018. február 18., 14:292018. február 18., 14:29

Megfelelőbb infrastruktúrát és a Kolozsvárral való egyesülést kérik az ország legnagyobb községének lakosai a „szászfenesi kiáltványban”. A pénteken bemutatott dokumentumot a Szászfenesen Élek Egyesület (ATIF) dolgozta ki, miután konzultáltak a fenesiekkel. Daniel Meze, az egyesület egyik tagja elmondta, a kiáltvány egy civil kezdeményezés eredménye, amelynek során feltérképezték, hogy milyen nehézségekkel kell a közösségnek megküzdenie.

„Felhívással fordulunk minden illetékes intézményhez – polgármester, helyi közgyűlés -, vegyék figyelembe ezt, és rendezzenek minél több problémát, amit a szászfenesiek több mint 200 üzenetben fogalmaztak meg.  Felhívással fordulunk a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei vezetőihez, hogy találjanak megoldást arra, hogy Szászfenes és Kolozsvár liberális polgármesterei együttműködjenek, a két település pedig egyesüljön.

Hirdetés

Ma két külön település helyi büszkeségekkel: nem tudnak fejlődni, egyetlen közigazgatási egységre lenne szükség”

– fogalmazott Meze a kiáltványt ismertető pénteki sajtótájékoztatón.

Hozzátette: elképzeléseik szerint az egyesülést követően az elkövetkező tíz évben fokozatosan nőhetnének a fenesiek által fizetett helyi adók és illetékek, hogy utolérjék a kolozsvári szintet. „Közép- és hosszú távon a fenesiek nyernének, és másként fejlődne a környék. Kolozsvár polgármesteri hivatalának szakértői vannak az európai uniós források lehívása terén, a szászfenesi önkormányzatnak nincsenek, így pedig sok probléma megoldódna” – mutatott rá Meze.

Az egyesület képviselői azt is kérik Szászfenes önkormányzatától, hogy bírságolják meg az elhanyagolt, gazos, faltörmelékes területek tulajdonosait, készítsék el a Szászfenest délen elkerülő körgyűrűt, amelyhez még nem történtek meg a kisajátítások, alakítsanak ki játszótereket, járdákat, hiszen egyes helyeken alig 20 centiméter áll a gyalogosok rendelkezésére, illetve építsenek bölcsődéket.

Szászfenes közvetlenül Kolozsvár mellett fekszik, amit az ingatlanberuházók ki is használtak: sok kolozsvári a kedvezőbb árak miatt ott vásárolt magának lakást, így mára már a község lakosainak száma meghaladja a 35 ezret.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
Hirdetés