
2012. január 06., 08:392012. január 06., 08:39
Az Agerpres hírügynökségnek egy dévai civil szervezet tagjaként bemutatkozó férfi elmondta, kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy Barcsay nem lehetett a dévai vár tulajdonosa, mivel a létesítmény telekkönyvi kivonatában a román állam tulajdonosként, a megyeszékhely polgármesteri hivatala és önkormányzata pedig fenntartóként szerepel. Ennek alapján Rahoveanu követeli a felirat eltávolítását.
Verzióját alátámasztotta az Agerpresnek Vasile Ionaş helyi történész, egyetemi tanár is, aki szerint Barcsayt nem lehet a vár tulajdonosának, legfeljebb „urának, gazdájának” nevezni, mivel ismeretei szerint az Erdélyi Diéta 1615-ben hozott határozata megtiltotta az állami vagyon magánszemélyeknek történő elidegenítését. Rahoveanu és Ionaş ismeretei azonban meglehetősen hiányosak, az Erdély fejedelmeként 1658 és 1660 között uralkodó Barcsay Ákos (1619–1661) ugyanis a történelmi feljegyzések szerint valóban birtokolta Déva várát. Szolgálatai jutalmául I. Rákóczi György fejedelem a tanácsurak közé emelte, 1644-től lugosi és karánsebei főbán, 1648-ban Hunyad megye főispánja lett, majd megkapta Déva várát, amely megalapozta a Barcsay család vagyonát. Különben az 1241–42-es tatárjárást követő erődépítési lázban, királyi birtokként épült magas Déva vára a 14. századtól többnyire az erdélyi vajdák birtokát képezte.
Különben a helyi prefektúra – az egykori megyeháza – épülete előtt elhelyezett Barcsay-emlékoszlopot tavaly novemberben, a magyar szórvány napja alkalmából avatták fel Déván. Az emlékművet még a 19. században emelték a Barcsay-birtok egyik parkjában, ezt azonban 1947 után megszüntették, mezőgazdasági területté változtatták, az emlékoszlop pedig évtizedekig egy kukoricás közepén árválkodott. Restaurálását, köztérre állítását a decemberben kormányfőtitkárnak kinevezett Dézsi Attila, Hunyad megye volt prefektusa kezdeményezte.
Az avatóünnepségen mondott beszédében különben Marcel Morar történész, Déva alpolgármestere jelentős megvalósításnak nevezte az emlékoszlop felállítását, mivel – mint hangsúlyozta – a kutatások arra utalnak, hogy Károly brit trónörökös Barcsay leszármazottja. Morar hozzátette: ha a történészek feltételezése bizonyítást nyer, Déva önkormányzata meghívja a walesi herceget, tekintse meg felmenője kétnyelvű emlékművét. (Ezen egyébként Barcsay Ákos keresztneve románul Acaţiuként szerepel.)
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.