Hirdetés

Döntésre várnak a sztrájkoló parajdi bányászok

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kedd délelőttig még biztosan folytatják a sztrájkot a parajdi sóbányában, ahol emiatt a kitermelés és a turisztikai tevékenység is szünetel – tudtuk meg Kelemen Józseftől.

Kőrössy Andrea

2018. február 26., 18:182018. február 26., 18:18

2018. február 26., 19:022018. február 26., 19:02

Az állami társaság alkalmazottait tömörítő szakszervezet vezetője hétfőn lapunknak elmondta: a tervek szerint kedden 10 órától ülésezik a vezetőtanács, amelynek megbeszélésén a gazdasági minisztérium és a Proprietatea Alap – a bánya két tulajdonosának – képviselői is részt vesznek.

„Várjuk a döntésüket, az alapján határozunk a további lépésekről” – mutatott rá Kelemen József.

Hirdetés

Hétfőn egyébként körülbelül 130 vájár, a parajdi vállalat szinte összes alkalmazottja tiltakozott: a bányászok nem mentek le a mélybe, hanem egy felszíni épületben gyűltek össze. A szakszervezeti vezető lapunknak megerősítette, hogy a csütörtökön kirobbantott spontán sztrájk nyomán Bukarestbe hívták tárgyalni, ezt azonban visszautasította.

Mint kifejtette: múlt héten a Prahova megyei Slănic sóbánya – ahol kedden léptek spontán sztrájkba – képviselői Bukarestben egyeztettek az illetékesekkel, de ügyükben nem született semmilyen döntés, ezért nem látta értelmét annak, hogy a fővárosba utazzon. Kelemen azt is elmondta:

ugyanazok a követeléseik, mint prahovai kollegáiknak, elsősorban béremelést akarnak, ezenfelül ugyanakkor a parajdi kitermelőegység vezetőségének leváltását is kérik.

Hétfőn Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozta: a sztrájk immár nemzetbiztonsági üggyé vált, hiszen a parajdi bányának több úttakarító céggel is szerződése van, amelyeknek nagy szükségük lenne a sóra a megyei és országutak csúszásmentesítéséhez. Hétvégén

a kormánymegbízott arra kérte a parajdi sztrájkolókat, hogy legalább a turisztikai tevékenységet engedélyezzék,

hiszen számos látogató már előre bérletet vásárolt, amit napok óta nem tud használni, de a bányászok ebbe sem voltak hajlandóak belemenni.

•  Fotó: Thomas Campean Galéria

Fotó: Thomas Campean

Az 51 százalékban a gazdasági minisztérium, 49 százalékban a Proprietatea Alap tulajdonában levő vállalat alkalmazottai három pontban fogalmazták meg követeléseiket. A bányászok 20 százalékos béremelést, valamint a sóbánya vezetőségének lemondását követelik, továbbá azt is nehezményezik, hogy a tavalyi minimálbér-emelés miatt egyenlőtlenné vált a bérezés.

korábban írtuk

Nem engednek a bányászok, Hargita megyébe várják a bukaresti illetékeseket
Nem engednek a bányászok, Hargita megyébe várják a bukaresti illetékeseket

Hétvégén is sztrájkoltak a parajdi sóbánya alkalmazottai, akiknek képviselőit hétfőn délutánra Bukarestbe hívták, ők azonban visszautasították a kérést, ugyanis azt szeretnék, ha az illetékesek mennének el hozzájuk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés