
Fotó: MTI
FRISSÍTVE – Újabb erdélyi magyar önkormányzati vezető került az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) látószögébe. A nyomozó hatóság szerdán házkutatást folytatott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester irodájában és otthonában, hivatalosan meg nem erősített információk szerint az elöljárót hivatali visszaéléssel gyanúsítják.
2016. február 17., 12:182016. február 17., 12:18
2016. február 17., 19:472016. február 17., 19:47
A DNA-nak az ügyben kibocsátott közleménye nem tér ki arra, pontosan mely tisztségviselők, valamint intézmények ellen folyik eljárás. Az ügyészség tájékoztatása szerint délelőtt összesen tizenhárom, bukaresti, továbbá Kovászna és Brassó megyei helyszínen folytattak házkutatást 2010 és 2014 között elkövetett korrupciógyanús bűncselekményekkel kapcsolatban. A tizenhárom helyszín közül egy közintézmény, a többi kereskedelmi társaság székhelye, illetve természetes személy otthona.
A házkutatások közben maga Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es elöljárója tájékoztatta a sajtót az ügyészségi vizsgálat hátteréről. Antal Árpád a Krónikának telefonon elmondta, a nyomozó hatóság a megyeszékhely önkormányzatának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött hitelszerződését vizsgálja.
A város 12 millió eurós kölcsön felvételéről kötött szerződést az európai pénzintézettel, az összegnek pedig kevesebb mint felét hívták le útjavításokra, kerékpárutak építésére és más infrastrukturális fejlesztésekre. A polgármester szerint teljesen szabályosan, a nemzetközi pénzintézet előírásai szerint hajtották végre a közbeszerzéseket, és ezeket az EBRD minden részletében rendben találta, ezért ki is fizette a hitelt. A második mandátumát töltő elöljáró hozzátette, a hitelmegállapodást 2014-ben ellenőrizte a számvevőszék, ám mivel „nem értette” a szerződésben foglaltakat, feljelentést tett a korrupcióellenes ügyészségnél.
„Teljesen nyugodt vagyok a vizsgálattal kapcsolatban, mivel ha az ügyészek valóban az igazságot keresik, akkor engem nem érhet baj” – szögezte le érdeklődésünkre Antal Árpád. A polgármester ugyanakkor az MTI-nek nyilatkozva furcsállotta, hogy ha a hitelt fizető és a hitelt felvevő fél is mindent szabályosnak talál, akkor egy harmadik fél is vizsgálatot indít, csak azért, mert nem találkozott még ilyen hitelszerződéssel, és nem érti meg a működését. Antal elmondta azt is, Romániában a külföldi pénzintézetekkel kötött hitelszerződésekre teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a belföldi bankokkal kötött szerződésekre, szerinte ez lehet az oka az ügyészség vizsgálódásának.
Antal Árpádot az otthonában és a városházi irodájában folytatott házkutatást követően álarcos csendőrök kíséretében, egy elsötétített kisbuszban Bukarestbe szállították kihallgatásra. Az elöljáró folyamatosan tartotta a kapcsolatot telefonon a munkatársaival és a sajtóval, ám az ügyészek megtiltották, hogy a városháza hátsó kijáratánál összegyűlt újságíróknak nyilatkozzon. A vádhatóság munkatársai több mint négy órán keresztül vizsgálódtak a polgármester, Sztakics Éva alpolgármester, Biró László városgazda, Szép Miklós pénzügyi és Veres Ildikó gazdasági osztályvezető irodájában.
A házkutatás során Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke végig az épület előtt várakozott, ám nem engedélyezték, hogy a polgármesterrel szót váltson. „Mind a két kezemet tűzbe tenném Antal Árpádért. Meg vagyok győződve, hogy mindig szabályosan járt el, nemcsak ebben az esetben, hanem minden leszerződött munkálat lebonyolításában és minden politikai döntésében” – szögezte le a közgyűlés elnöke, aki végül elállt eredeti tervétől, és nem utazott el Bukarestbe.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal irányításával megbízott Tischler Ferenc alpolgármester lapunknak elmondta, szöveges üzenetben tartják a kapcsolatot Antal Árpáddal, akinek az ügyészek annyit mondtak, hogy „meghallgatásra” viszik a fővárosba, ám azt nem közölték, hogy gyanúsítottként vagy tanúként. Szerda estig a DNA sem az ügyben, sem Antal esetleges őrizetbe vétele kapcsán nem közölt további információt. Az RMDSZ közleményben vállalt szolidaritást Antal Árpáddal, képtelenségnek nevezve az ellene megfogalmazott vádakat.
Egyébként a városháza alkalmazottai megmutatták a sajtó képviselőinek a polgármester és az EBRD között tavaly februárban lezajlott levelezést, amelyben a bank visszaigazolja, hogy a pénzt tisztességesen költötték el. Az elöljáró azt kérte az EBRD vezetőitől, hogy segítsenek tisztázni a sajtóban megjelent gyanúsítgatásokat. A Româniacurată.ro portál ugyanis annak idején arról cikkezett, hogy teljesítményalapú bónuszként fizettek ki eurómilliókat kereskedelmi társaságoknak.
James Hyslop, a pénzintézet romániai igazgatója válaszlevelében leszögezi, folyamatosan monitorozták a szerződést, és mindent rendben találtak. Lapunk úgy tudja, hogy a korrupcióellenese ügyészek már tavaly vizsgálódtak ez ügyben a városházán, különböző dokumentumokat kértek ki, ám Antal Árpád nem tulajdonított akkor ennek jelentőséget, mert biztos volt benne, hogy félreértés történt, és az ügy tisztázódni fog.
Magyar elöljárók a DNA célkeresztjében
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) eddig már számos magyar elöljáró ellen indított eljárást korrupció vádjával. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda harmadik ízben megválasztott polgármestere ellen tavaly júniusban emeltek vádat a korrupcióellenes ügyészek, az RMDSZ-es elöljáró ezt követően lemondott polgármesteri tisztségéről. A DNA Rádulyt háromrendbéli hivatali viszszaéléssel és összeférhetetlenséggel vádolja, míg az ügyben szintén érintett Szőke Domokos alpolgármester ellen négyrendbéli hivatali visszaélés és okirat-hamisításra való felbujtás a vád.
Mezei János, Gyergyószentmiklósnak a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben megválasztott polgármestere ellen tavaly januárban indított eljárást a DNA visszaélés, zsarolás és sikkasztás miatt, az elöljárót – aki a második mandátumát töltötte a székelyföldi kisváros élén – eltiltották tisztsége gyakorlásától.
Jóval korábban került a DNA célkeresztjébe Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök, aki ellen 2013-ban indítottak eljárást a 131-es és 124-es megyei utak építésénél észlelt szabálytalanságok miatt. Az RMDSZ-es elöljárót – aki szintén második mandátumát tölti – folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való felbujtással, hamis irat felhasználására való felbujtással vádolják. A DNA szerint indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket, és ezzel közel 1,8 millió lejes kárt okozott az államnak.
Jóval nagyobb összeg, egymillió eurós megvesztegetési ügyben indult bűnvádi eljárás 2014 áprilisában Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alelnöke ellen. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöki tisztségét is betöltő politikus ellen csúszópénz elfogadása, pénzmosás és hatalommal való visszaélés gyanúja a vád.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!