Hirdetés

Diszkriminációt kiált a nagyváradi ortodox gimnázium

A váradi Roman Ciorogariu ortodox gimnázium tiltakozik az önkormányzat által elrendelt iskolaátszervezés ellen. Az egyházi iskola 2010-ben az Andrei Mureşanu Általános Iskolával fuzionált, amely magyar tagozatot is működtet. A tanintézet képviselői úgy vélik, diszkriminatív az önkormányzat döntése, mivel a város többi egyházi iskoláját – amelyek felekezeti szempontból kisebbséget képviselnek – nem érinti ilyen mélyen az átszervezés.

Nagy Orsolya

2012. január 10., 08:362012. január 10., 08:36

Kilenc nagyváradi óvoda tarthatja meg önálló jogi személyiségét a helyi önkormányzat tegnapi döntése alapján, tizenkilencet pedig iskolákkal, esetenként más óvodákkal vonnak össze. A Krónika is beszámolt már róla, hogy az új tanügyi törvény előírásai miatt, illetve sok egyéb okból egyes váradi óvodákat iskolákhoz csatolnak.

A legérzékenyebben a Roman Ciorogariu ortodox gimnáziumot érinti az átszervezés. Mint kiderült, a tanintézet működési deficitje a legnagyobb a városban: több a kiadása, mint amennyit az állam által biztosított fejkvótából könyvelnek el bevételként. Az egyházi iskola 2010-ben az Andrei Mureşanu Általános Iskolával fuzionált, amely magyar tagozatot is működtet.

A mostani döntés értelmében a csak románul működő középiskolai osztályok a mostani, Rogériusz negyedbeli épületből – amely eredetileg a Mureşanu-iskoláé volt – átköltöznek az ortodox püspökség által visszakapott Fő utcai ingatlanba, az általános iskolai osztályok pedig – köztük a magyar tannyelvűek – az eddigi helyszínen, ám már a Mihai Eminescu Főgimnázium égisze alatt működnek tovább.

A váradi önkormányzati testület tegnapi ülésén az ortodox gimnázium vezetősége és a szülőbizottság képviselője is részt vett, azt kérve, hadd maradhasson minden a régiben. A tanintézet képviselői úgy vélik, diszkriminatív az önkormányzat döntése, mivel a város többi egyházi iskoláját – amelyek felekezeti szempontból kisebbséget képviselnek – nem érinti ilyen mélyen az átszervezés. Szerintük egyébként az a tény, hogy a gimnázium a város iskolái közül a legnagyobb veszteséggel működik, annak tudható be, hogy a magyar tagozatos tanároknak nagyobb fizetést kell adni, mert román tagozaton is oktatnak.

Biró Rozália alpolgármester a tanácsülés után a Krónikának elmondta: az RMDSZ-frakció javaslata volt, hogy a magyar osztályok a számukra sokkal megfelelőbb, magas színvonalú oktatást biztosító és eleve kétnyelvű Mihari Eminescu Főgimnáziumhoz kerüljenek át. Ilie Bolojan polgármester tegnap elmagyarázta, hogy pontosan miért van arra szükség, hogy sok iskolából ne önállóan működő tanintézet, hanem az egyetem előtti oktatás minden szintjét magába foglaló iskolarendszer váljék: azért, mert minél nagyobb a diáklétszám, a tanintézet annál magasabb kategóriába sorolható, ami a tanulók után járó úgynevezett fejkvóta növekedésével jár.

Florica Cherecheş az új alpolgármester
Florica Cherecheş nemzeti liberális párti önkormányzati képviselő vette át a lemondott Gheorghe Carp helyét a nagyváradi alpolgármesteri székben. A tanácsosra a képviselő-testület 16 tagja szavazott igennel. Mint ismeretes, Gheorghe Carp azért mondott le mind alpolgármesteri, mind tanácsosi helyéről, mert – egyelőre ideiglenesen – őt nevezték ki a nagyváradi megyei kórház menedzserigazgatójává. Carp alpolgármesterként az egészségügyért, illetve a műszaki igazgatóságért volt felelős, Florica Cherecheş esetében még nincs végleges döntés ezt illetően.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés