
Fotó: Kiss Gábor
A reformáció kezdetének 500 éves évfordulója apropóján az egyházi műemlék épületek felé fordult a kolozsvári Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) figyelme, amely Magyarország főkonzulátusával közösen pénteken adta át az öt évvel ezelőtt létrehozott Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat.
2017. május 07., 17:512017. május 07., 17:51
A Kolozsvári Magyar Operában tartott ünnepségen az Erdélyi Református Egyházkerületet, valamint a Kolozsvár-Belvárosi és a Széki Református Egyházközséget tüntették ki. Gaal György történész, a műemlékvédő társaság elnöke köszöntőjében rámutatott: idén olyan műemlék épületek támogatását, illetve felújítását ismerik el a díjjal, amelyek jelképük városuknak – ilyen a kincses városban a Farkas utcai református templom, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium épülete és a széki református templom is.
Az Erdélyi Református Egyházkerületnek szóló laudációt megfogalmazó Mile Lajos kolozsvári főkonzult úgy fogalmazott: nem pusztán a műemlékek gondozásáról van szó, hiszen ezek az épületek szellemiséget őriznek, ennek megőrzése pedig meghatározó a jelenre nézve, de erre alapozva a jövőt is építeni lehet. Gaal György úgy értékelt: nem kétséges, hogy jó helyre kerül a kitüntetés, hiszen az Erdélyi Református Egyházkerület sokat tett az örökségvédelemért.
Az egyházkerület nevében Kató Béla református püspök vette át a díjat. Úgy fogalmazott: meglepetés számára, hogy olyan szervezettől kapják az elismerést, amelynek értékmegőrző munkája maga is méltó a kitüntetésre. „Azért vagyok hálás, mert nem csupán műemlék épületeket újítottunk fel, hanem élő közösségeknek adhatunk otthont, ami a mi életünk szempontjából fontos” – magyarázta a püspök. A díjjal járó másik oklevelet Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója vette át.
A Kolozsvár-Belvárosi és a Széki Református Egyházközséget Horváth Anna volt alpolgármester, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke köszöntötte, aki elmondta: a Farkas utcai és a széki református templom restaurálását nem a véletlen, de nem is az EU-s támogatás köti össze, hanem a hosszú távú stratégiai gondolkodás. Emlékeztetett: noha mindkét pályázatot már kezdetben nyertesnek nyilvánították, eleinte a finanszírozásra érdemes beruházások tartaléklistájára kerültek, ezért türelmesen kellett várniuk, hogy sorra kerüljenek.
Horváth Anna szerint a két műemlék épület korszerűsítése az egész Kárpát-medence és lakossága számára példaértékű. A díjat a két egyházközség lelkésze és gondnoka vette át. Az opera emeleti előcsarnokában Kiss Gábor fényképeiből nyílt kiállítás, amelyeket a megújult műemlék épületek átadásakor készített.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
szóljon hozzá!