Hirdetés

Csonka nemzeti összetartozás Vásárhelyen

A Magyar Polgári Párt kezdeményezésére Marosvásárhelyen idén az RMDSZ-szel együtt tartják a magyar összetartozás napjára tervezett rendezvényt. Bár a két alakulat vezetője az erősödő politikai összefogásról beszélt, a trianoni megemlékezésből kihagyták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP).

Szucher Ervin

2015. május 25., 19:472015. május 25., 19:47

Június negyedikén egyébként a két alakulat a néptáncegyüttes kövesdombi termében szervez ünnepi műsort, melyre hivatalos többek között Pánczél Károly is, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. Szintén ez alkalommal mutatja be a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című az első világégésből ihletődött nagysikerű táncszínházi produkcióját.

„A történelmi igazságtalanságokat soha nem szabad szőnyeg alá söpörni. Még akkor sem, ha azóta több évtized telt el. Nem szabad hallgatni, az igazságtalanság ellen mindig szót kell emelni\" – fejtette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki örömmel csatlakozott az MPP kezdeményezéséhez. Mint kiemelte, az igazságtalanságok – mint amilyenek ezelőtt közel száz évvel érték a magyarságot vagy amilyenek most is mindegyre érik – gyengítik a közösségi öntudatot, amire a legjobb válasz az összefogás lehet.

Biró Zsolt MPP-elnök arról beszélt, hogy a magyarságnak úgy kell június negyedikéhez viszonyulnia, hogy ne mindig csak a frusztráltság törjön elő. „Úgy gondolom, 2010 óta új helyzet alakult ki a nemzeti politikában. Mindenütt Erdélyben az összefogást kell felmutatnunk. Sokan sokfélék vagyunk, de a nemzeti kérdésben egységesen kell fellépnünk\" – hangsúlyozta Biró.

Arra a kérdésre, hogy az elmondottak jegyében miért nem hívták meg a harmadik magyar pártot is, Brassai annyit mondott, hogy „az esemény nyitott\". A készülő megemlékezés ötletgazdája, Biró Zsolt azzal indokolta pártja döntését, hogy most azok az alakulatok a szervezők, amelyek a Székelyföldön polgármesterekkel rendelkeznek. „Március 14-én is szerveztünk ünnepséget, amire meghívtuk a néppárt vezetőit, de nem jöttek el\" – fűzte hozzá Biró.

Ezzel szemben Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke nem tud semmiféle márciusi meghívásról, azonban reméli, hogy a szervezők ezúttal nem feledkeznek meg róluk. „A nemzeti összetartozás nem lehet többszínű, hol ilyen, hol olyan. Ettől függetlenül úgy érzem, Marosvásárhely azok számra is fontos, akiket nem hívtak meg, ezért mi ott leszünk\" – mondta el lapunknak a néppárti vezető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés