
Fotó: Gecse Noémi
Emlékközpontot hoznak létre a Hargita megyei Csíkszépvízen a székely határőrök tiszteletére, a felújításra szoruló egykori öregotthon épületében.
2017. február 22., 11:552017. február 22., 11:55
Az interaktív kiállítótérben a székely határőrség ezeréves múltját ismerhetik meg az érdeklődők. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el, az emlékközpontot pedig jövőben rendeznék be. Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere munkatársunknak elmondta, egy évvel ezelőtt kezdték felújítani az egykori Dájbukát-féle házat, amely a szocializmusban öregotthonként működött.
„Mi itt, a Keleti-Kárpátok tövében ezer éven át védtük a határt, emiatt jó lenne ennek emléket állítani, hiszen több dokumentum is igazolja a székelyek határvédő szerepét. Emiatt döntöttünk úgy, hogy egy székely határőr emlékközpontot hozunk létre” – indokolta meg a lépést az elöljáró. Várhatóan az év végéig fejezik be az épület helyreállítását, amelyet az önkormányzat saját költségvetéséből finanszíroz. „Eközben történészek dolgoznak azon, hogy az épületet tartalommal lehessen megtölteni” – tette hozzá.
Megjegyezte, nem múzeumot szeretnének létrehozni, sokkal inkább egy interaktív kiállítóközpontot, ahol a mai modern technológiák révén válnának elérhetővé az információk. Ennek megvalósítására pályázati pénzeket hívna le az önkormányzat. A teljes munkálat értéke – a feljavítással, területrendezéssel és berendezéssel együtt – az előszámításaik szerint mintegy félmillió euróba (2,25 millió lejbe) kerülne.
Kiderült továbbá, öttagú csapat dolgozik azon, hogy az elképzelések megvalósulhassanak: Bíró Zoltán, a Sapientia erdélyi tudományegyetem csíkszeredai karának szociológusa, Nagy József gyergyóremetei történész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, Zakariás István alpolgármester és Ferencz Tibor polgármester működnek együtt a cél érdekében. A munka szakmai irányítását Nagy József vállalta, aki hat korszakra osztotta az elmúlt ezer évet, az alapján dolgoznak az arra felkért hazai és magyarországi történészek, hadtörténészek. Az egyezség szerint szeptemberig a szakemberek összeállítják az elvállalt időszakokra vonatkozó információkat kiemelve Szépvíz határvédő szerepét. Azt követően akár már idén karácsonyra kiadhatják a határőrök ezeréves történetét összefoglaló kiadványt. Az emlékközpont jövő év végén válna látogathatóvá, amennyiben sikeresen pályáznak.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!