Hirdetés

Csíkszépvízi emlékhely a székely határőröknek

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Emlékközpontot hoznak létre a Hargita megyei Csíkszépvízen a székely határőrök tiszteletére, a felújításra szoruló egykori öregotthon épületében.

Szabó Kamilla-Mária

2017. február 22., 11:552017. február 22., 11:55

Az interaktív kiállítótérben a székely határőrség ezeréves múltját ismerhetik meg az érdeklődők. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el, az emlékközpontot pedig jövőben rendeznék be. Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere munkatársunknak elmondta, egy évvel ezelőtt kezdték felújítani az egykori Dájbukát-féle házat, amely a szocializmusban öregotthonként működött.

„Mi itt, a Keleti-Kárpátok tövében ezer éven át védtük a határt, emiatt jó lenne ennek emléket állítani, hiszen több dokumentum is igazolja a székelyek határvédő szerepét. Emiatt döntöttünk úgy, hogy egy székely határőr emlékközpontot hozunk létre” – indokolta meg a lépést az elöljáró. Várhatóan az év végéig fejezik be az épület helyreállítását, amelyet az önkormányzat saját költségvetéséből finanszíroz. „Eközben történészek dolgoznak azon, hogy az épületet tartalommal lehessen megtölteni” – tette hozzá.

Megjegyezte, nem múzeumot szeretnének létrehozni, sokkal inkább egy interaktív kiállítóközpontot, ahol a mai modern technológiák révén válnának elérhetővé az információk. Ennek megvalósítására pályázati pénzeket hívna le az önkormányzat. A teljes munkálat értéke – a feljavítással, területrendezéssel és berendezéssel együtt – az előszámításaik szerint mintegy félmillió euróba (2,25 millió lejbe) kerülne.

Kiderült továbbá, öttagú csapat dolgozik azon, hogy az elképzelések megvalósulhassanak: Bíró Zoltán, a Sapientia erdélyi tudományegyetem csíkszeredai karának szociológusa, Nagy József gyergyóremetei történész, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője, Zakariás István alpolgármester és Ferencz Tibor polgármester működnek együtt a cél érdekében. A munka szakmai irányítását Nagy József vállalta, aki hat korszakra osztotta az elmúlt ezer évet, az alapján dolgoznak az arra felkért hazai és magyarországi történészek, hadtörténészek. Az egyezség szerint szeptemberig a szakemberek összeállítják az elvállalt időszakokra vonatkozó információkat kiemelve Szépvíz határvédő szerepét. Azt követően akár már idén karácsonyra kiadhatják a határőrök ezeréves történetét összefoglaló kiadványt. Az emlékközpont jövő év végén válna látogathatóvá, amennyiben sikeresen pályáznak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés