
Nem a nagyváradi kórházépítés az egyetlen elképzelés az erdélyi egészségügyi ellátás magyar állami támogatással történő fejlesztésére a Magyar Nemzet szerint.
2015. június 14., 14:042015. június 14., 14:04
2015. június 14., 14:062015. június 14., 14:06
A napilap szombati számában arról írt, hogy tavaly nyáron a Székely Szeretetszolgálat neves magyarországi orvosokat, kórház-üzemeltetésben és egészségügyi menedzsmentben jártas szakembereket kért arra, mérjék fel a székelyföldi helyzetet, és tegyenek javaslatot a fejlesztésre.
A tanulmány fő megállapításai szerint a régióban az alapellátás és a középszintű kórházi ellátás megfelelő, ám egyes részterületeken óriási a lemaradás, vagy nincs is ellátás. Ugyanakkor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) végzettjei közül bizonyíthatóan legalább ötezer Magyarországon dolgozik, hiányukat pedig megérzi az erdélyi magyar közösség.
„Székelyföldnek 600 ezer magyar nemzetiségű lakosa van, többségük immár magyar állampolgár is. A tudatos bukaresti politika eredményeképpen ez az ország egyik legelmaradottabb térsége, és eddig a nagy egészségügyi beruházások is elkerülték, elsősorban a high-tech rendszereket figyelembe véve\" – fejtette ki a lapnak Lukács Csaba, a Székely Szeretetszolgálat elnöke.
Mivel szerinte Romániában gyakorlatilag nem létezik szervezett betegszűrés és egészségmegőrzés, ezért egy CT-vel felszerelt szűrőkamion (amely kardiológiai és pulmonológiai vizsgálatokra is alkalmas), valamint egy vérképelemző egység beállításával emberek ezreinek az életét lehetne megmenteni azzal, ha időben fölfedezik a betegségeiket.
Magyarországi altatóorvosokat „importálnak\"
Magyarországi altatóorvosokkal pótolhatják ideiglenesen a szakemberhiányt a csíkszeredai sürgősségi kórház intenzív osztályán. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke levélben fordult a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériumához és az anyaországi testvérmegyékhez, hogy amíg a megfelelő szakembert megtalálják, addig ideiglenes megoldásként magyarországi altatóorvost biztosítsanak az intézménynél heti vagy kétheti rendszerességgel. Borboly a hétvégén közölte, több testvérmegye is pozitívan válaszolt, segítő szándékáról biztosítva Hargita megyét, a Bács-Kiskun megyei, kecskeméti kórház például négy altatóorvossal segítené a munkát.
A másik, fontosabb tennivaló egy, a meglévő struktúrákhoz csatlakozó, a legmodernebb technológiával felszerelt diagnosztikai és egészségügyi központ létrehozása, ahol elvégezhetnék a Székelyföldön nem alkalmazott beavatkozásokat (jelenleg nem tudnak nyújtani onkológiai, onkoradiológiai kezelést, invazív kardiológiai, cerebrovaszkuláris beavatkozást stb., nem beszélve a CT- és MR-diagnosztika elérhetetlenségéről). Ehhez csatlakozna egy betegszállító egység, amely a térség kis falvaiból hozná el a betegeket.
A Magyar Nemzet cikke szerint az anyaországi szakemberek az új központ kialakításának helyét többszöri konzultáció alapján – figyelembe véve a földrajzi viszonyokat – Csíkszeredában jelölték ki, mert a város a régió központjában található, és a létesítmény kiegészíthetné a már meglévő és működő megyei kórház kapacitásait.
Kicsivel több, mint nyolcmilliárd forint (26 millió euró) a modulszerűen felépülő program teljes költsége, de a projekt több lépésben is megvalósítható – miután a rendszer elindul, a román betegbiztosítóval megkötendő szerződések, valamint magán-biztosítópénztárakkal való együttműködés alapján nyereséges is lehet. Az elképzelés kulcseleme, hogy az új központ egy helyi kórházra épülve helyi orvosokkal, egészségügyi szakdolgozókkal működne együtt.
Nemrég Zombor Gábor egészségügyi államtitkár nyilatkozott arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület kérése és javaslata nyomán indult meg a kormányzati gondolkodás egy erdélyi kórház építéséről, amely a határon túli magyarok egészségügyi ellátását is segítené. A kormányilletékes elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök teljes mellszélességgel kiáll az erdélyi kórház építésének terve mellett, ugyanakkor több helyszínt is vizsgálnak.
Csűry István református püspök a Krónikának elmondta, a zöldmezős beruházás keretében az egyház már megvásárolt egy telket Nagyváradon, ugyanakkor hatástanulmány is készült. Az egyházkerület becslése szerint az intézmény megépítése 3,5-4 milliárd forintba (mintegy 13,3 millió euró) kerülne, ezt biztosítaná a magyar állam, a kórház felszereléséhez további 1,5 milliárd forintra lenne szükség, amit amerikai és kanadai testvéregyházak támogatásából teremtenék elő.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!