Hirdetés

Csibi Barna nem fog Abrudbányán dolgozni, ott tüntetnek az áthelyezése ellen

Korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem foglalta el abrudbányai munkahelyét Csibi Barna. Az Avram Iancu-báb felakasztásával „híressé” vált csíkszeredai adóellenőr hétfőn jelentkezett ugyan a Fehér megyei adóhivatalban, de még aznap pihenőszabadságra ment, és jelezte: óvást nyújt be áthelyezése ellen. Abrudbányán az utcán tüntetnek a fiatalember jelenléte ellen, az ellenzéki pártok szövetsége pedig menesztetné állásából Csibit.

Hírösszefoglaló

2011. március 21., 12:352011. március 21., 12:35

Csibi Barna hétfőn reggel jelentkezett Gyulafehérváron, de a Fehér megyei adóhivatal vezetőjével folytatott megbeszélés után közölte: huszonegy napra pihenőszabadságra megy. Csibi azt is elmondta, hogy óvást tervez benyújtani a döntés ellen, amellyel Sorin Blejnar, az ANAF vezetője a csíkszeredai incidens után áthelyezte őt Abrudbányára.

Marius Zinca, a hivatal vezetője elmondta, tárgyalni fognak az Országos Adóhatóság (ANAF) illetékeseivel a Csíkszeredából áthelyezett Csibi helyzetéről, és javasolni fogja, hogy a fiatalember Gyulafehérváron dolgozhasson. Mint mondta, Csibi szabadságra vonulása azért a legjobb megoldás, mivel az Abrudbányán kezdődött tiltakozó akciók elfajulhatnak.

Sorin Blejnar héátfői közleményében kifejti: ha az abrudbányai lakosok ellenzik Csibi jelenlétét a városban, az adóellenőrt áthelyezhetik a Fehér megyei városból.

Abrudbányán hétfőn délben mintegy száz személy tüntetett Avram Iancu szobra előtt, tiltakozva Csibi Barna múlt heti akciója ellen, és követelve áthelyezésének visszavonását. A tiltakozók román trikolórokat lobogtattak, hazafias dalokat énekeltek.

Eközben a szociáldemokraták (PSD), a liberálisok (PNL) és a konzervatívok (PC) által létrehozott Szociálliberális Unió (USL) parlamenti képviselői és szenátorai aláírtak egy kérvényt, amelyet eljuttatnak Sorin Blejnar ANAF-elnöknek, akit megpróbálnak rávenni Csibi Barna menesztésére. Victor Ponta, a PSD elnöke szerint Blejnar megsérti a helyi közösséget és a helyi stabilitást veszélyezteti azzal, hogy a csíkszeredai adóellenőrt „Erdély szívébe” helyezte át.

A március 14-én végrehajtott „Avram Iancu-akasztás\" után egyébként a Hargita megyei ügyészség vizsgálatot indított Csibi ellen diszkriminációra való uszítás miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés